Tréfás évadzáró
2018-06-12 - Még az előtéri ülőbútorokat is be kellett állítani a Canticum Novum évadzáró koncertjére június 8-án a BKK kamaratermében. Több mint százharmincan voltak kíváncsiak a százhalombattai vegyeskar és a dunavarsányi Kantátika Férfikar közös produkciójára, amelynek témája örökzöld, férfi és a nő kapcsolata volt.
Nemcsak a pajzán dalok csalogatták nagy számban az érdeklődőket, hiszen a 18 éve alapított Canticum Novumnak mostanra több mint száz fős törzsközönsége alakult ki – mondta el Csehák Izolda. A karnagyot annak idején baráti kapcsolat kötötte Dunavarsányhoz, ahol 1997-ben alapította meg a Kantátika Férfikart, amelyet azóta is vezényel alkalmanként. A két művészeti csoportnak több közös fellépése is volt az elmúlt évek során.

A Canticum Novum évadzáró koncertjei hagyományosan könnyed hangvételűek. A vicces, pikáns, merész szövegű kórusműveket ezúttal egy bukovinai székely és egy moldvai csángó pajkos történettel is kiegészítette Bálint Ferencné nyugdíjas középiskolai tanár. Elhangzottak népdalok, középkori és reneszánsz kórusművek, valamint számos darab XX. századi magyar szerzőktől. A nemek közötti örök harc és kibékülés játékos, humoros megjelenítését női és férfi kalapokból készített dekoráció, kék és rózsaszín szalagok, valamint limonádé és szív alakú sütemények varázsolták teljes élménnyé, amelyet lelkes tapssal honorált a közönség.  

A sikerre tekintettel a tervek szerint a Summerfest alatt újból bemutatja az összeállítást a Canticum, amely egy igen intenzív zenei évad után kis időre megérdemelt pihenőre vonul. A kórus a hagyományos, húsvéti, adventi és nyár eleji fellépései mellett a reformáció emlékév alkalmából is nagykoncertet adott, amelyet városunk mellett Iváncsán is bemutattak. Énekeltek a Magyar Kultúra Napján rendezett városi ünnepségen, ahol Kultúráért Százhalombatta Díjban részesültek, és azon a négynapos kiránduláson is, amelyet Krakkóba szerveztek tavasszal.

A nagyon mozgalmas, kihívásokkal teli zenei évadot a karnagy tervei szerint csendesebb követi, hiszen 2020-ban, egész éves rendezvénysorozattal szeretnék emlékezetessé tenni az alapítás 20. évfordulóját. (Fotó: Pap Miklós)