Könyvet a kézbe! Battai Könyvünnep harmadszor
2018-05-23 - Idén is a "Dobj el mindent, és olvass!" akcióval kezdődik a Battai Könyvünnep június 8-án, pénteken 9 órakor. A Hamvas Béla Városi Könyvtár ezúttal is az Ünnepi Könyvhéthez kapcsolódva kínál egész napos programot a könyv- és irodalombarátoknak - a legkisebbektől a legnagyobbakig.
A Szent István téren 9 órakor kezdődő nyilvános és tömeges olvasásra a szervezők várják a városlakókat, az intézmények, cégek kollektíváit, a különböző klubok tagjait, civil közösségeket, baráti társaságokat. A korábbi években közel ezren olvastak együtt egyszerre a város főterén. A könyvtárosok remélik, hogy a résztvevők – és ezáltal az olvasók – számát sikerül évről évre gyarapítani.

A 10 perces közös olvasás után a könyvtárban folytatódnak az események, korosztályonként más és más programokkal. A gyerekkönyvtárban azok az apróságok is találnak lapozókat, játékokat, akik a szó szoros értelmében még nem olvasnak. Őket – és szüleiket – 10 órától ringatóval várja Fazekas Csilla zenész, óvónő, a százhalombattai Ringató foglalkozások vezetője.

11 órától az óvodásoknak szólnak a programok a könyvtár mögötti füves területen.

12 órától – rendes nyitvatartás szerint – kinyit a könyvtár, és a nyitva tartás alatt mindenki számára ingyenes lesz a beiratkozás. Egyébként a 16 év alattiak és 70 év felettiek, valamint a pedagógusok és közgyűjteményi dolgozók számára ingyenes a tagság, a diák- és nyugdíjas igazolvánnyal rendelkezők pedig féláron, azaz évi 500 forintért vehetik igénybe a szolgáltatásokat.

Hogyan írjunk "nem középiskolás fokon"? címmel tart különórát középiskolásoknak Véghelyi Balázs költő, író, kiadótulajdonos13 órától. A diákok személyesen találkozhatnak a százhalombattai szerzővel, aki egyébként érettségi tétel a helyi gimnáziumban.

Könyvvásár kezdődik a könyvtárban14 órakor, ahol különböző helyi és országos kiadók, valamint személyesen a szerzők kínálják majd kiadványaikat. A vásár lehetőséget ad a találkozásra, beszélgetésre más könyvbarátokkal, illetve a szerzőkkel, s nem utolsósorban könyvállományunk felfrissítésére.

Idén ünnepli megalakulásának 45. évfordulóját a százhalombattai Liszt Ferenc Vegyeskar. A Városi Archívum számos dokumentumot őriz a kórus közel félévszázados történetéből. Az ebből az anyagból összeállított kiállítást nyitja meg Takács Péter 17 órakor a könyvtár galériaterében. A rendezvényt, és így az egész napos könyvünnepet a kórus koncertje zárja.

A programok nyitottak és ingyenesen látogathatók.