Ezúttal a felnőttek vitték a prímet
2018-05-02 - A majd száz fős női mezőny abszolút győzteseként állt dobogóra Arany Gitta, a Százhalombattai VUK SE triatlonszakosztályának elit sportolója a III. Veresegyházi Duatlon versenyen április 22-én.
A helyezéssel az eddigi legjelentősebb felnőtt sikerét érte el a szakosztály – tájékoztatott Kelemen Viktor szakosztályvezető. A versenyen tizenegyen képviselték a battai klubot Csomor Erika és Kelemen Viktor vezetésével. Nemcsak a megszokott hatalmas mezőny, hanem az évszakhoz képest szokatlan meleg is próbára tette őket.

Remekül helyt álltak a gyermek- és újonc indulók, akik még csak most ismerkednek a versenyek hangulatával. A serdülő korosztályú Soós Dorka remek futással kezdett, majd egy kisebb kerékpáros ütközést követően, jó hajrával negyedikként ért célba. Ugyancsak negyedik lett a felnőtt nők mezőnyében Barabás Katalin, míg a szeniorok között Soós Elek jó formában másodikként futott be, megőrizve ranglistahelyét.  

A remek hangulatú, sikeres verseny után nagy izgalommal készül a szakosztály a duatlon országos bajnokságra, amelyet május 5-én, szombaton rendeznek Balatonbogláron.