Titokfotel - Rázós múlt
2018-04-19 - Kedves Fati, biztos, hogy minden rosszat, ami történt velünk, elő kell rángatni a múltból és foglalkozni kell vele? Nem lehet, hogy vannak dolgok, amiket jobb örökre elfelejteni és továbblépni? Judit
Kedves Judit! Nem kell, érdemes, mert minden nehézségével együtt nyereséges lehet. A "jobb nem bolygatni a múltat" egy konfliktus lehetőségének az üzenete. A konfliktus szembenállás magammal. Amíg szemben vagyok magammal, addig nem énazonos a viselkedésem, terelek, elkerülök, vagy akár indulattal viselkedem a felmerülő történettel szemben, mindegy mi, vagy ki váltja ki az emlékezést. Márpedig az emlékkép jön - váratlanul, a társas kapcsolataimban, szagok, fények vagy helyek formájában.

A velem történt gyermekkori szexuális bántalmazást huszonhárom évre zárta el az agyam, ám egy teljesen semleges, sem a helyszínhez, sem a körülményekhez nem köthető pillanatban mégis "beestek" a velem történtek. Egyszerűen tovább haladtam, de meglepett, hogy meg sem rezdültem. Nem éreztem traumát, nem kötöttem a régi sérülésemet a jelenlegi életemben semmihez, de kíváncsi voltam, hat-e rám.

Egészségesnek érzem a szexualitásomat, ebben sem véltem felfedezni a sérülés nyomát. Ismét homály fedte előttem az eseményt. Majd két év elteltével, a  munkám során találkoztam egy bántalmazó "ragadozóval", akire félelemmel reagáltam. Gyerekként éltem meg a helyzetet, rémülten figyeltem, mi is történik velem.

Amikor ismét felnőtt tudattal szemléltem az eseményeket, mérhetetlen düh, fájdalom, tehetetlen pánik tört rám. Tudatosult bennem, hogy hordozom a gyerekként elszenvedett bántalmazás fájdalmát. Teher az életemben. Árva vagyok, a bizalom árvája. Láttam magamat gyerekként, akinek nincs a közelében egyetlen felnőtt sem, akiben vigaszra lelne. A két bátyám elől rejtegetnem kell a történteket, mivel nem akarom elviselni a kegyetlen gyermeki gúnyt, amiben biztosan részem lenne.

A lelkem fájdalomcsillapítóként használta a felejtést. Az események feldolgozását arra az időre halasztotta és hozta elő, amikor képessé váltam ránézni a velem történtekre, újból megélni a múltat.

A kendőzetlen szembenézés tényleges harc - a küzdelem minden elemével. A vereségtől való félelem, a fájdalom és a szégyen lehetősége rémisztő szörnyként nézett velem farkasszemet. A rettegés tehetetlenségéből egy zseniálisan megfogalmazott fohászba, az Anonim Alkoholisták imájába kapaszkodva mozdultam ki: "Istenem, adj lelki békét annak elfogadására, amin változtatni nem tudok, adj bátorságot, hogy változtassak azon, amin tudok és bölcsességet, hogy felismerjem a kettő közötti különbséget!"

Nem lehet meg nem történtté tennem, amit elszenvedtem. Nem kell róla beszélnem, senkinek nem kell tudnia róla, ha nem akarom. A hatalmamban van erről dönteni. A harcom nyereménye, hogy ki tudom fejezni, amit érzek annak, akinek kell.

Akivel az életemet élem, tudja: a bizalmam mimóza, sérülékeny, munkám van azzal, hogy a veszteségtől való félelmemet legyőzve tudjam szeretni, hogy a családomban senki ne legyen az én sérülésem mentén érzelmi árva.

Nem kell minden rosszat előrángatni. Előjön az magától is. Mindaddig, amíg ezt valamilyen módon megpróbálom elkerülni, csak a küzdelmet és azzal együtt a terheimtől való szabadulást odázom el.  Szeretettel: Fati

(Várjuk olvasóink önismerettel kapcsolatos névtelen kérdéseit, üzeneteit a titokfotel@hirtukor.hu címre.)