"Oh természet, oh dicső természet,/mely nyelv merne versenyezni véled?" Tanultuk, hogy Petőfi ezzel a borzalmasan mekegő sorával pontosan ábrázolta azt a lehetetlenséget, ami a Természetnek, mint egésznek és teljesnek művészi megjelenítését jelenti.

Ezen a kiállításon mi, a SZAK Stúdió tagjai, meg sem próbálkozunk ezzel, csak ki-ki a saját természete szerint jeleníti meg a Természethez való viszonyát. Van, aki kimegy és elkattintja a fényképezőgépét, és a digitális memóriában a természet (több mint) "ezer arca" közül egynek az egyszázad másodpercnyi villanását rögzíti. Más a saját memóriájába rögzült képet rögzíti otthon papírra. Megint más – tavaszodván – saját testében fedezi fel, hogy ő maga is a természet része.  Hogy mindaz, ami bennünk buzog, gondoljuk, hogy "gondolat", úgy érezzük, hogy "érzelem", az most mind egyszerűen a megmozduló anyag, enzimek és hormonok, lüktető vér, szikrázó ideggócok mozgása. Amiről azt gondoljuk, és ábrázoljuk is, hogy legbelsőbb világunk, az is csak része annak a külső világnak, ami most, így tavaszodván megmozdul és megmozdít szemet és szívet, agyat és alkotó kezet. Ilyenkor, tavaszodván, elég ha csak kiülök a kertbe, szemben diófa-testvéremmel, rajzolni se kell, hogy érezzem, mekkora egész része vagyok. És mint rész, milyen végtelen egész is vagyok. Mint a Végtelen Egész.  (Az illusztráció Szula Zsuzsanna alkotása)