Jubileumi judobajnokság
2018-03-27 - Huszadik alkalommal rendezték meg a Nyílt Masters Judo Magyar Bajnokságot, amelynek kilencedik alkalommal adott otthont Százhalombatta március 24-25-én.
A sporteseményre Európa tizennégy országából kétszáz résztvevő érkezett. A megnyitón a Canticum Novum Vegyeskar közreműködésével hangzott fel a Himnusz. A versenyzőket és a szurkolókat Flóri Miklós, a Magyar Judo Mesterek Klubjának elnöke, majd Vezér Mihály polgármester, a rendezvény fővédnöke üdvözölte. Kiemelte, hogy Százhalombatta 1997 óta a Nemzeti Sportváros cím büszke tulajdonosa, amely elnyerésében nagy szerepet játszott a judo. A város mindig nagy örömmel ad helyet a különböző sportrendezvényeknek. Flóri Miklós a sportélet támogatásáért díjat adományozott Vezér Mihálynak.

A megnyitó ünnepség keretében adták át a dan okleveleket is. Orosz Sándor és Sárkány László a 2., Szél Pál és dr. Pados Róbert az 5., Szakács László pedig a 6. fokozat megszerzését elismerő dokumentumot vette át.

A Hagyományőrző- és Emlékbizottság díjait is kiosztották, a klub elnöke pedig emlékplakettet kapott a versenyzőktől ötven éves munkássága elismeréseként.

Flóri Miklós elmondta, hogy az önkormányzat tagjai, a polgármester és a Szabadidő Központ munkatársai is évről évre nagy szeretettel, empátiával fogadják a versenyt, ezért szeretnek városunkba járni.

A versenyen az EJU (European Judo Union) és az IJF (International Judo Federation) versenyszabályzatának megfelelően, kizárólag 30 éven felüli nők és férfiak vehettek részt.
Az első napon, március 24-én a nők és az 50 éven felüli férfiak, másnap, 25-én a 30 és 50 év közötti férfiak küzdöttek hat súlycsoportban. Az eredmények összesítése alatt a B–Cool Dance Team táncműsora szórakoztatta a közönséget.