Éld az álmaid!
2018-03-27 - Harmadik önálló, két felvonásos táncjátékát állítja színpadra Papp János táncos-koreográfus, a JP Dance Company vezetője az idei Tánclázadáson Százhalombattán, a Barátság Kulturális Központban április 29-én, vasárnap.
A tánc világnapja alkalmából hagyományosnak számító produkció az Éld az álmaid! címet kapta. Értelmezhető a két évvel ezelőtti "Higgy, álmodj, merj!" és a tavalyi "A siker ára" című darabok folytatásaként, sőt, a trilógia lezárásaként, de önállóan is. A nagyszabású színházi táncelőadáson több mint 150 táncos szerepel. Fellépnek az SZTC, az Urban Ghawazee Tribal és természetesen a JP Dance Company tagjai, valamint más amatőr és profi előadóművészek, táncosok és énekesek. Papp János, a darab rendezője nagyon erős látványvilágot és "soha nem volt meglepetést" ígér.

A Tánclázadást saját ötlete alapján, először 2014-ben mutatta be Százhalombattán. Az esemény célja, hogy a különböző tánccsoportok, művészek és stílusok egy nem szokványos gálaműsor keretében tudják megmutatni magukat.

A két felvonásból álló, két-két és fél órás produkció esti bemutatójára pillanatok alatt elkeltek a jegyek, ezért a szervezők délután 15 órai kezdettel is műsorra tűzték. A jegyekkel kapcsolatban Gódorné Kopándi Anitánál lehet érdeklődni a 06-30-991-7453-as telefonszámon és a dancecompany.jp@gmail.com e-mail címen. (A képek a tavalyi Tánclázadáson készültek.)