Nem a következő négy év a tét
2018-03-21 - Teltházas fórumon ajánlotta a választók bizalmába Bóna Zoltánt, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselő-jelöltjét, a választási körzet jelenlegi képviselőjét Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár  Százhalombattán március 20-án.
Bóna Zoltán külön köszöntötte Vezér Mihály polgármestert, valamint Pap Miklóst, a helyi pártszervezet elnökét. Sorsdöntőnek nevezte a küszöbön álló országgyűlési választásokat, amelyek nemcsak a következő négy évről, hanem "gyerekeink és unokáink jövőjéről, a 2010-18-as vívmányok folytatásáról, valamint arról is szólnak, hogy Magyarország Magyarország marad-e."

Vannak olyan döntések, amelyeknek a következményeit négy, nyolc, de akár száz év alatt sem lehet kijavítani – mondta Tuzson Bence. Ha olyan kormány kerül hatalomra, amely nem akarja vagy tudja megvédeni az államot, visszafordíthatatlan folyamatok indulhatnak el, bevándorló országgá válhatunk. A nyugat-európai politikusok jelentős részével szemben a csehek, a szlovákok és a lengyelek a magyarokhoz hasonlóan látják ezt, mivel van történelmi tapasztalatuk arról, milyen, ha veszélybe kerül a saját kultúrájuk. Miközben Európában egyetlen országban sem születik annyi gyerek, amely elegendő lenne a népesség fenntartásához, a világ más részein népességrobbanás zajlik, amely veszélyezteti az európai keresztény civilizációt. Az ENSZ alapjoggá tenné a migrációt, és ha ez megtörténik, a nemzetközi bíróságok gyakorlatán keresztül elvárássá válhat a befogadás, miközben Németországban már ma is 16,6 millió "bevándorló hátterű" ember él, a londoni lakosságnak pedig már csak a 45 százaléka őshonos brit.

Nem vagyunk egyedül. A Visegrádi Négyek elutasítják a betelepítést, Ausztria új kormányfője ellenzi az illegális bevándorlást, és Olaszországban is nyertek a bevándorlás ellenes erők.

Magyarország képes kiállni magáért, miután az elmúlt nyolc évben növelte szuverenitását: csökkentette az államadósságot, különadót vetett ki a multikra, eredményeket ért el az energiafüggetlenség terén és újból hazai tulajdonba vette a bankrendszer nagyobbik részét.

Van, mit veszítenünk és megvédenünk – hangsúlyozta az államtitkár kiemelve az elmúlt nyolc év kormányzati sikereit: 4 százalékos gazdasági növekedést, 738 ezer új munkahelyet, 88 százalékkal magasabb minimálbért, 7000-rel több rendőrt, a családtámogatási rendszert, az értékálló nyugdíjakért tett lépéseket, a rezsicsökkentést, a gyerekek szociális étkeztetését, az egymillió iskolást, aki ingyen tankönyvet kapott, valamint az otthontámogatási rendszert, amelyeknek eredményeként végre megállt a népességfogyás.

Mint mondta, a gondolat, amelyre a "Soros-hálózat" épül, az első világháború után született. Lényege, hogy minden bajunk okozói a nemzetállamok, a megoldás az egységes, multikulturális emberiség, amelyet egy világkormány irányít. A Fidesz-KDNP-kormány szerint ez a terv áll a nemzetállamok gyengítése, a bevándorlás támogatásának hátterében.  Tuzson Bence arra kérte a választókat, szavazzanak Bóna Zoltánra, aki rátermetten kommunikál a miniszterekkel és államtitkárokkal a választókerület gondjainak megoldása érdekében, osszák meg a Facebookon a Fidesz, Orbán Viktor és Bóna Zoltán bejegyzéseit, de a legfontosabbként azt említette, hogy beszélgessenek ismerőseikkel, családtagjaikkal. Mondják el saját történetüket és tapasztalataikat a választás sikere érdekében. (Fotó: Ligeti Edina)