Végtelen történet
2018-03-20 - Lélegzetelállító táncszínházi produkciót mutatott be a Forrás Néptáncegyüttes március 17-én a Barátság Kulturális Központ Színháztermében. A "Végtelenből végtelenbe" című darabot – az előadók és az alkotók munkáját –szűnni nem akaró tapssal köszönte meg a közönség. A Forrás immáron harmadik saját táncszínházi produkciójának premier előadásán részt vett Bóna Zoltán országgyűlési képviselő is.
A darab kísérletező színházi formái, zenei és látványvilága, képei, víziói kétségtelenül elnyerték a színházterem teltházas soraiban helyet foglaló közönség tetszését. A teljes értékű színházi produkcióban a néptánc formanyelvét használták az alkotók arra, hogy elmeséljék "a végtelen" történetét az évszakok váltakozásáról, a generációk egymást követéséről, majd váltásáról, a szerelmek, az emberek változásáról, az élet nagy, örök kérdéseinek végtelenségéről és létezésünk végtelen szépségéről.

Aki lemaradt a bemutatóról, június 5-én bepótolhatja. (Fotó: Medgyesi Milán)