Foglalkozása terápiás segítő, aki életvezetési problémákkal küzdő, szenvedélybeteg embereket támogat.  

"Az önismeretünk fejlesztésével a tanult működéseinket, a döntésink mögött rejtőző tudatos vagy tudattalan reflexióinkat tehetjük elérhetővé és értelmezhetővé. A helyes értékeléshez tükörbe kell néznünk, de elengedhetetlen, hogy  mások tükre által is lássuk magunkat. Erre való egy önismereti útitárs, ahogyan  én segítőként nevezem magam."
Miért fontos megismerni magunkat? "Amikor megértem magamat és azt, hogy miért működöm éppen úgy egy adott helyzetben, akkor egy lehetőség nyílik meg előttem: Elfogadom, hogy ilyen vagyok, vagy változtatok magamon. A változás akár egy pillanat alatt is eljön, de hosszú kanyargós folyamat is lehet. Nem az idő, hanem a megtett út a lényeges, az idő csak visszajelez, hogy hol tartok. Az önismeret elmélyítése csak munkával lehetséges. Ennek a munkának pedig az a jutalma, hogy felismerem: én döntöm el, hogyan élek. Az énem elfogadása a békességet teremt bennem."

"Az út, amin én indultam el annak idején, a szorongásaim felé vezetett. Szembe kellett néznem azzal, amit addig magam elől is el szerettem volna rejteni.

Segítség! - nyöszörögtem éjszakánként és üvöltöttem vezetés közben a könnyeimet törölgetve. Sajnáltam magamat, mivel úgy éreztem, az életem haszontalan, értelmetlen, és nincs mit szeretni rajtam. Óriási hajónak láttam magam, amely az óceán közepén vesztegel recsegve-ropogva. Kazánházában csak a füst gomolyog, nagyon halvány a tűzerő. A fedélzet üresen kong, mert nincs rakomány. A vezérlőpultban egy alak áll és a térkép fölé hajol némán. Ez vagyok én.

Meg kell mozdulnom, el kell indulnom, segítenem kell magamnak! – gondoltam, és a tehetetlen figura kezét vezetve bejelöltem egy szigetet a térképen. Ott bújok meg régóta, oda kell mennem magamért. Nem hazudtam magamnak azt, hogy erre egyedül is képes leszek. Megismertem egy szakembert, akivel olyan különleges kapcsolatom alakult ki, amilyet korábban senki mással nem éltem meg. Nem vezetett, csak kísért a gondolataimban, érzéseimben. Akkor sem adott tanácsot, ha kértem, mivel nem arra volt szükségem, hogy tudjam, mit tenne ő a helyemben. Nekem kellett megbirkóznom a saját feladataimmal, de közben megértettem, képességgé válik bennem ez a küzdelem, amely formálható és örökre az enyém marad. Rakományaim az eszközeim lesznek, amelyekkel tovább utazhatok.

Megértettem, miként működöm. Rájöttem, hogy bátorság felismerni a gyengeségeimet. Ráismertem, hogy a kapcsolataim nem  törvényszerűen kudarcra ítéltek, csak az önvédelmeim, a berögzült magatartásom – a szeretetre való reagálásom - miatt végződnek mindig ugyanúgy.

Meg kell tanulnom irányt váltani, amikor körbe-körbe megyek, fékezni, amikor "sok" vagyok és kormányozni, amikor előttem valaki más másként mozog.

Az útitársam már régóta nem kísér. Bátran vagyok az, aki lenni szeretnék. Tudom, mikor és hol kezdem becsapni magamat, és azt is, miként állítsam meg ezt a folyamatot. Minél közelebb kerülök önmagamhoz, annál értőbben figyelek másokra és kísérek másokat a saját útjukon a változásban."

Aki elindulna Fatival egy hasonló utazásra, vagy csak érdekli az önismeret, mint téma, névtelenül, illetve álnéven is felteheti számára kérdéseit a titokfotel@hirtukor.hu email címen. Terveink szerint a sorozat az olvasói kérdésekre, levelekre fog épülni a beírók személyazonosságának védelme mellett.