Gergely napi hívogató a Kőrösiben
2018-03-19 -
Izgatottan vártuk 2018. március 9-én, pénteken délelőtt 10.00 órára városunk nagycsoportos óvodásait és óvónőit a hagyományos Gergely napi rendezvényünkre, amely egyben a tavaszi beiskolázási eseménysorozatnak (8. évfolyam farsangi bemutatkozása, Csalogató rendezvények, Nyílt nap) szerves része.

Hosszú évek óta tartjuk ezt a jeles napot iskolánkban, kedves eredete miatt.
A nap ünneplését IV. Gergely pápa rendelte el 830-ban, aki elődjét, I. (Nagy) Gergely pápát, az iskolák alapítóját, a gregorián éneklés megteremtőjét az iskolák patrónusává tette.

Régen Gergely napján vetélkedőket tartott a diákság, diákpüspököt is választottak Gergely emlékére, a gyermekek katonást játszottak, a várost, falut körüllovagolták. "Szent Gergely vitézei" verselve, énekelve új diáktársakat toboroztak az iskolákba.
Ennek a hagyománynak eleget téve hívtuk meg az iskolába készülő gyermekeket kísérőikkel együtt, hogy megmutathassuk, cseperedő diákjaink a számolás és a betűvetés tudományán túl egyéb "tehetségterületen" is kibontakozhatnak.

Szabó Zoltán igazgató úr köszöntő szavai után igen színes, vidám műsort tekinthettek meg vendégeink. Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack címmel látványos mesejátékot adtak elő a 3.a osztály tanulói. Felkészítő tanítóik Szabóné Pálházi Mária és Kovács Mónika voltak.

Az Ősmagyarok táncával mutatkoztak be az 1.b osztály tanulói. Stefánekné Tóth Éva és Versits Lászlóné felkészítésével varázslatos produkciót adtak elő a gyerekek.
Majd az 5.b osztály egy igazán szívhez szóló dallal bizonyította be, hogy "Mi vagyunk a Grund!" Násztorné Réczey Éva osztályfőnök vezetésével egy részletet láthattunk A pál utcai fiúk c. musicalből.

Bemutatkozott az iskola mazsorett csoportja is. Bámulatos ügyességgel táncoltak a lányok, akiket Ignácz Krisztina tanítónő készített fel.

Ezután egy cirkuszba kirándultunk, ahol - a porondmester szavaival – láthattunk idomított kutyákat, bátor oroszlánokat és zsonglőrködő bohócokat. A 2.a osztály marionett – bábjátékát Tornainé Szegedi Erika tanította be.

A program zárásaként az iskola néptánc szakkörének előadásában Moldvai táncokat láthattunk, Havasi Péter tanár úr vezetésével.

Természetesen kis vendégeinket nem engedtük el üres kézzel. Az alsó tagozatos osztályok hetek óta tartó munkája nyomán minden óvodás kedvére való kézműves ajándékkal térhetett haza.

Reméljük, mindenki jól érezte magát iskolánkban és találkozunk még a március 26-i nyílt napon, valamint a szeptemberi iskolakezdéskor!
 
Tornainé Szegedi Erika
tanító, a Hagyományőrző munkaközösség vezetője