Végtelenből végtelenbe
2018-03-07 - A Levelek és a Levelek októberben nagysikerű előadások után újabb táncszínházi produkciót állított színpadra a Forrás Néptáncegyüttes, amelyet március 17-én, szombaton 19 órai kezdettel mutatnak be első ízben a Barátság Kulturális Központ színháztermében.
Az előadás meghívóján Márai Sándor egyik gondolata szerepel. "Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat." A darab kísérletező színházi formái, zenei és látványvilága, képei, víziói "kicsit sokkolók, mindig elgondolkodtatók, de nem szájbarágósan. Mindenki másképp tudja értelmezni, ahogyan mindenkinek mást jelentenek az évszakok, a szerelmek, a valóság töredékei" – nyilatkozta Szigetvári József művészeti igazgató. Hangsúlyozta, hogy az előadás nem a szokványos értelemben vett néptáncbemutató, hanem teljes értékű színházi produkció, amelynek a néptánc a formanyelve.

Létrejöttét Százhalombatta Város Önkormányzata, a Nemzeti Kulturális Alap, a Csoóri Sándor Program is támogatta. Rendező-koreográfusa Fundák Kristóf, koreográfusa Kaszai Lili, a tánckarvezetők Zsille Dóra és Nagy Péter Gábor, a zenei felelős Gera Gábor. A körülbelül másfél órás előadás márciusi premierjére már kaphatók jegyek a BKK jegypénztárában. A produkció június 5-én is szerepel a BKK műsorában.