Kegyelemötös
2018-03-07 - Az érdi Farkas-házaspár nyolc gyermeket nevelt fel. Valamennyi diplomát szerzett, négyen zeneművészek lettek, pedig nem álltak mögöttük muzsikus, sem diplomás, sem vagyonos felmenők, de még az érvényesüléshez állítólag nélkülözhetetlen kapcsolatrendszer sem. Vagy mégis. Erről beszélgettünk a Freedom zenekarból jól ismert Farkas Sára, Farkas Izsák és Farkas Áron szüleivel. 
Az 59 éves Sándor és az egy évvel fiatalabb Marika nyugodton letagadhatna tíz-tíz évet. Nemcsak a megjelenésük, hanem még inkább a mosolyuk miatt. A szerényen, de barátságosan berendezett Jázmin utcai lakásban lobog a tűz a vaskandallóban, az asztalon forró tea, sütemény fogad. Érezni, hogy ebben a házban becsben tartják a vendéget, amiként minden mást is.

Marika és Sándor 35 éve házasodott össze. A kezdetektől meghatározta kapcsolatukat a személyes és nagyon eleven hit, amit a gyerekeiknek csak úgy adtak tovább: "ha te is szeretnél ilyet, keresd meg!"

Mindketten vallásgyakorló, háromgyermekes családban nevelkedtek, szüleik egyszerű emberek voltak. Sándor mérnök lett, Marika ápolónő. Három-négy gyermek szerepelt az elképzeléseikben, de, hogy nyolc születik, azt azért nem gondolták volna. Nyilván "nem látott az ember nagyra", szóval nem akarta rögtön a lapostévét, de az élethez szükséges dolgok meglettek – meséli Sándor, amikor arról faggatom, anyagilag hogyan lehetséges ez. Azért a rendszerváltás utáni évek nem voltak könnyűek. Az addig harminc forintos rugdalózó kilencszáz lett, előtte meg tudták venni a sajtot, utána meg már nem. De hamar "felvették a fordulatszámot". Sosem "bírtak" panaszkodni.

Marika szerint az a fontos, hogy mire figyel az ember. Náluk a lényeges dolgok a kapcsolatról szóltak. Az volt a célja, hogy minden reggel úgy menjenek el otthonról, hogy haza akarjanak jönni, hogy békesség legyen, és, amit lehet, azt közösen csinálják, akár egy vendégség előtt takarítást. Mindig azt akarta, hogy ne azért kedvezményezzék őket, mert sokan vannak, hanem a teljesítményük miatt. Amikor azt mondták rá, hogy "az államnak szül", vagy, hogy bolond, még inkább felnőtt benne ez a vágy. Úgy nevelte a gyerekeit, hogy ne arra figyeljenek, amijük nincs, hanem azt értékeljék, ami van. Előfordult, hogy az egyik azzal jött haza, megkérdezték tőle, nem zavarja-e, hogy szegények, ő meg csodálkozott és értetlenkedett, mert soha nem érezte szegénynek magát.

Persze, a jogos igényt el kell fogadni – teszi hozzá Sándor. "Nem azt mondtuk, hogy ne nézd, hanem, hogy gyűjtsél rá." Sok szülő számára tanulságos lehet egy közösen kialakított, szükség szülte, de az élet által bőségesen visszaigazolt szabályuk. Érettségi után már csak étel és szállás jár a szülői háztól. Aki többet szeretne magának, tanuljon úgy, hogy ösztöndíjat kapjon, vagy vállaljon munkát! Minden a megértésen és a beszélgetésen múlik – vélekedik Sándor. "Megfigyelted, hogy hazajön az iskolából, és mindenről és mindenkiről beszél, csak magáról nem? Rájöttem, miért van. Ezen keresztül veszi le, hogy mi a véleményed."

A nevelés folyamatos tanulás, van közben lehetőség korrigálni. A nagycsaládban az a jó, hogy a nagyobb testvér is nevel, mintát ad. Beleszületik az ember az alkalmazkodásba, a másikra való gondolásba, hogy "teszek félre neki", hogy csak az lehet harmonikus, ami igazságos.  "Én osztok, te választasz", mert ki tudna hajszálpontosan két egyforma darabra törni egy csokoládét?

Istenfélelem? Igen. Marika szerint van jó félelem. A kisgyerek azért nem nyúl a forró tűzhelyhez, mert a szülei megtiltották. Szükség van a szabályokra és a korlátokra, mert biztonságot adnak és védenek. Az ember úgy igazodik Istenhez, mint a gyermek a szülőhöz. A jó szülő nem kényszerít, hanem orientál. Ezt már Sándor fogalmazza meg. A kisgyerek a legerősebbnek az apját látja, ez biztonságot jelent számára. Nem kell tudnia arról, hogy a szüleinek milyen anyagi gondjai vannak. Azt majd úgyis megérti 25-35 évesen. "Volt, hogy duzzogtam: milyen sokat keresek, és mégis kilométereket gyalogolok a munkahelyemre, mert nincs pénzem bérletre. Azután eltelt egy hét, és rájöttem, hogy jól esik a gyaloglás."

Marika nem dolgozott, mivel a gyerekek szinte évente születtek. Fontosnak tartották, hogy ne az üres lakásba jöjjenek haza, másrészt jártak zeneiskolába, sportolni, ehhez is kellett a háttérmunka. Nem is zárták a kaput, hiszen jöttek-mentek folyamatosan.
A tanulás évei alatt 4,82 volt a legrosszabb átlag a családban. "Mindegyik gyerekünk diplomás lett, pedig nem ez volt a fixa ideánk – meséli Marika. Csak tudtuk, hogy minden ember különleges valamiben, és mindegyikben azt kerestük. A tehetséggondozásban sok-sok pedagógus támogatott, vált partnerré. Sok esetben a kapcsolat kölcsönös tiszteleten alapuló baráti viszonnyá alakult."

Máté programozó, Gedeon borász, egy pincészet ügyvezetője, Anna bölcsész tanár lett. Egyetemistáknak tanít németet. Izsák hegedűművész-tanár, Sára fuvolaművész-tanár, Áron csellóművész-tanár, Rebeka német nemzetiségi óvónő, Erzsébet pedig hegedűművész-tanár. Vele a Freedom januári koncertjén találkozhatott első ízben a battai közönség.

"A zene közös társas játék – mondja Marika hatalmas mosollyal, ragyogó tekintettel, minden szót külön hangsúlyozva, mintha egy igen fontos, üdvözítő titkot árulna el. Egymásra figyelés, türelem, alkotás, nagy móka."

Farkasék háza mindig hangos volt a zenétől. "Nem zavart minket, pedig egyszerre gyakorolt mind a nyolc, még a fürdőszobában is" – veszi át a szót Sándor. Látszik, maga sem érti, miért nem bosszantott senkit, ami elméletileg csak hangzavar lehet. "Izsáknak nagyon kellett, szóval belülről igényelte a folytonos játékot, de nyolcadikos lett, mire észrevettem, hogy hozzááll. Addig csak bazsevált és mosolygott. A főiskolán azután már a küzdelmet is hallottam. Tíz percig próbált egyetlen ütemet, nyolc hangot, és ez az igényesség azóta is benne van."   

Marika "készen kapta" a szüleitől a vallást, de 19 évesen úgy döntött, meg kell keresnie a személyes kapcsolatát Istennel. Küzdelmes volt számára ez a kutatás, végül választ kapott a "Miért vagyok?" kérdésére: "Az ő kegyelme, dicsősége magasztalására." De mi az a kegyelem? Azt mondja, ahogyan létezik kegyelemkettes, úgy kegyelemötös is. Az a tanuló kapja, aki önként jelentkezik, hogy bemutasson valamit. Ha nem is sikerül neki tökéletesen, ötöst fog kapni, mert jutalmazzák a vállalkozását, a kiállását, a bátorságát, a döntését. Ilyennek érzi magát ő is. "Nem annyit értem el, amennyit beleraktam, hanem sokkal többet, mivel tetszett Istennek, hogy jelentkeztem."

Hálásak mindenkiért és személy szerint mindenkinek, aki bármilyen módon biztatta, támogatta őket, mellettük állt életük során. "Sok jóbarátunk volt, van, vagy azzá vált. És az az utóbbi még értékesebb."

A házaspár 2005 óta jár a Hit Gyülekezet százhalombattai csoportjába. Sándor megint egy olyan nevelési elvet említ ezzel kapcsolatban, amely elsőre furcsán hangzik. "Ha valamelyik gyerek ki akart menni megtérni, és erre engedélyt kért, sosem egyeztem bele. Amikor azonban nem kérdezett, örültem, ha kiment. Volt olyan lányom, akinek mindig mennie kellett a gyülekezetbe, ezért nem engedtem. Ha úgy éled meg, hogy nem lehet másként, az kényszer. Aki nem tud nemet mondani, az igent sem tud."

Szóval, ennyi a titok? Isten áldása? Igen – felelik -, a kegyelemötös. "És tudod, hányszor hallottuk azt, hogy nektek könnyű?" – kérdezi Marika őszintén felkacagva. Ezen már nekem is muszáj nevetnem.

Hozzászólások
Farkas Sanyiékat több mint 10 éve ismerjük a helyi Hit Gyülekezetéből. Mindnyájunk előtt példakép az egész család.  Örülünk, hogy hétről hétre találkozhatunk veletek.  Isten áldjon titeket!
Pogány András (Százhalombatta)