A vitrinekben láthatók oklevelek, díjak, elismerések, kiemelt pályaművek, olyan tanítványok egykori és mostani munkái, akik maguk is képzőművészek, művésztanárok lettek, de Ani néni saját alkotásai is. Például a madár és a bohóc egész életében szeretett és vissza-visszatérő figurái, amelyek – a felszínes szemlélő is érzi – őt magát jelképezik, mintha kinézne ránk a képekről – okosan, értően, szabadon.

A népes, de meghitt összejövetelt Dobák Kata dala nyitotta és zárta. Ani néni kisebbik lánya az ő ajánlására, a Forrás szólistájaként kezdte népdalénekesi karrierjét. Szigetvári József igazgató az egykori legidősebb kolléga mellett a legfiatalabbról is szólt. Szerinte a balesetben elhunyt húsz éves fotós, Bicskei Bence és Ani néni sokban hasonlított: mindketten annyira el akartak mondani valamit a világnak, hogy csodákra is képesek voltak és mindig mosolyogtak. "A mennyországban biztosan vége az egyházi egyhangúságnak, és az angyalok valószínűleg már batikolnak" – tréfálkozott Ani néni legendás energiájára és lelkesedésére utalva, amely mindenkit festésbe és éneklésbe sodort.

Levetítették a   Halom TV stúdióbeszélgetését, amely 2016-ban, a Pro Urbe Díj átvételekor készült Ani nénivel, majd Takács Péter, László Bandy, Nagy Györgyné Márti, az egykori kórustárs és e sorok jegyzője, Czifrik Kati folytatta a megemlékezések sorát, megidézve Ani néni hihetetlenül sokoldalú, életteli, agilis, vicces és összességében feledhetetlen személyiségét.

 Szép és egyben megrendítő felismerést osztott meg a többiekkel a pályatárs, László Bandy, aki "mindig irigykedett", mert míg ő a tanításban főként a felelősség terhét érezte, kollégája a festés és a színek önfeledt örömét, a "cirkusz", vagyis a művészet felszabadító erejét adta át. Az életre és a pályára érett közös tanítványok azonban már a közös sikert igazolják, hogy "mi, képzőművészek embereket alkotunk. Művészetünk legmagasabb teljesítménye ez: emberből embert."