Két keréken, biztonságban
2018-01-22 - A százhalombattai kerékpárutak fejlesztéséről tartott lakossági fórumot az MSZP helyi szervezete január 19-én a Centrál étteremben.
Az iskolák, munkahelyek és a vasútállomás előtt várakozó biciklik vagy a Battabringán résztvevők számából is következtethetünk arra, hogy a kerékpárt rendszeresen használók több ezren lehetnek Százhalombattán. Ehhez képest a kerékpárút összesen 17,5 kilométer hosszú, amely nem folytonos, hanem szakaszokból, szigetekből áll, és a minősége sem megfelelő. A helyi szocialisták egy közlekedésmérnök segítségével költséghatékony fejlesztési tervet készítettek tavaly ősszel, amit az interneten nyilvánossá is tettek.
 
A beérkezett véleményekről, észrevételekről, javaslatokról Asztalos Dezső elnök tájékoztatta lakossági fórumon megjelenteket. Kiemelte, hogy a kerékpárút-hálózat kialakítása, a meglevő utak rendbetétele nem politikai, hanem lakossági érdek.  Mint mondta, sokan jelezték, hogy a jelenlegi hálózat nem megfelelő, mert sok helyen, ahol szükség lenne kerékpárútra, hiányzik, ahol van, ott szakaszos, és egyes helyeken csupán néhány méter, emellett a táblázás sem kielégítő. Sem Érd, sem Ercsi felé nem lehet kijutni a városból szabályosan, biztonságosan, és egyes munkahelyeket, például az Ipari Parkot, meg sem lehet közelíteni két keréken. Egyes kereszteződések a növényzet miatt beláthatatlanok, ezért rendkívül balesetveszélyesek.
 
Az Ipari Parkból érkezett észrevételben arról írtak, hogy a több száz ott dolgozó számára nem biztosított a kerékpáros, sőt a gyalogos megközelítés sem. Igaz, a vasúthálózat százhalombattai szakaszának felújítása során az Ipari Park felé vezető szintbeli átjárót felüljáróval váltják ki. A tervek elvileg készen vannak, kérdés, hogy gondoltak-e a gyalogos és biciklis forgalomra is?
 
Nehézkes és veszélyes az Erkel körútról az Olajmunkás úti bicikliútra hajtani, de a Csenterics út is rendkívül forgalmas a kerékpározáshoz.
 
A Városi Szabadidő Központból is jött javaslat arra nézve, hogy jó lenne, ha a bicikliút-hálózat úgy lenne kialakítva, hogy a városlakók biciklivel biztonságosan eljuthassanak a strandra, valamint a Sportcsarnokba.
 
Rossz a helyzet Óváros legforgalmasabb útjain, a Szent László, a Szabadság és az István király utakon. Sok helyen járda sincs, miközben a tömegközlekedés hiányossága miatt sokan választják a kerékpárt. Többen jelezték, hogy a Szabadság út egy-egy szakaszán kénytelenek leszállni a bicikliről és tolni azt, mert annyira veszélyesnek érzik a kerekezést.
 
A fórumon is számos ötlet és javaslat elhangzott. Például, hogy érdemes lenne lobbizni az EuroVelo európai kerékpárút-hálózat kiépítésével kapcsolatban, hogy a nyomvonal ne a Csepel-szigeten, hanem Százhalombatta felé haladjon, mert ez turisztikai szempontból is igen jelentős lenne.
 
Többek szerint fel kellene venni a kapcsolatot országos és környékbeli kerékpáros szervezetekkel, hogy tapasztalatukkal segítsék a megfelelő hálózat kialakítását.
 
A legfontosabb feladat tehát a meglévő bicikliutak felújítása, valamint a folytonosság és az Ipari Park, a vasútállomás, Óváros és a szomszédos települések biztonságos megközelíthetőségének kialakítása lenne.
 
A szocialisták szeretnék az önkormányzat elé tárni a terveket, valamint a lakossági javaslatokat, és bíznak abban, hogy a témában elindulhat a párbeszéd.