Év vége az OMNYE-nál
2017-12-20 - Buda Dénes, a DKV-s Dolgozók Lapja volt főszerkesztője tartott rendhagyó lapszemlét az újság 1989-1991 közötti számaiból az Olajipari Műszaki Nyugdíjasok Egyesületének idei utolsó klubnapján. 
A mondás szerint nincs unalmasabb a tegnapi újságnál, de a több mint 25 évvel ezelőtti lapszámok rendkívül érdekes és mozgalmas időszakot idéztek vissza. A politikai és gazdasági rendszerváltás évei voltak ezek, a demokratikus többpárti választásokkal, a szakszervezetek aktivizálódásával és az OKGT, benne a Dunai Kőolajipari Vállalat átalakulásával. A Vegyipari Dolgozók Szakszervezetén belül létrejött - később önálló szakszervezetet alakító - "műszakos bizottság" többletjuttatásokat, nagyobb megbecsülést sürgetett a három műszakban dolgozók részére. A hazai kőolaj- és gázipar szervezeti és tulajdonosi átalakulásának előjeleként 1990 októberére lekerült a DKV irodaépületének homlokzatáról a "Tizenkétszeres Kiváló Vállalat" címet hirdető tábla, de a piacgazdasági viszonyokhoz igazodó MOL részvénytársaság megalakulására még egy évet kellett várni.
 
Az 1990 októberében megválasztott városi önkormányzat egyik első intézkedésként bevezette a jogszabály által lehetővé tett legmagasabb mértékű iparűzési adót. A DKV a mértéket nem vitatta, viszont dr. Rátosi Ernő vezérigazgató javaslatot tett az adó környező települések közötti megosztására. Az erre irányuló tárgyalások nem vezettek eredményre, az adó a továbbiakban teljes egészében Százhalombattát gyarapította, megalapozva a következő évek kiemelkedő városi bevételeit.
 
Egy 1989 végi cikk sürgette a tanácsi bérlakások értékesítését, ami azután 1-2 éven belül meg is történt, és a finomító beszerzésre tervezett legkorszerűbb IBM 9377 típusú számítógépének a központi memóriája 8 Mbyte, a háttérmemóriája pedig 2,3 Gbyte teljesítményű volt, miközben ma pár ezer forintért 16 vagy 32 Gbyte-os pendrive-ot vásárolhatunk.
 
A lapszemle sikerén felbuzdulva az OMNYE a folytatást tervezi az "olajos" múlt, a hagyományok megőrzésének szándékával.
 
A klubnap folytatásában visszatérő vendéget köszöntöttek Bálint Ferencné nyugalmazott középiskolai tanár személyében, aki "Humor az irodalomban" címmel tartott előadást. Bevezetésként idézett az Internetről: "a nevetés univerzális  csodaszer, amely úgy működik, mint a drog vagy az alkohol."
 
A hallgatóság megismerhette a humoros irodalom történetét a görög Arisztofanésztől Bocaccion és Moliére-en át Petőfi Sándorig, valamint Karinthy Frigyesig. "Ádámka meg Évike/Édenkertnek végibe/ Hancúroztak, ittak, ettek,/Állatokkal verekedtek."
 
Szóba került Varró Dániel is, aki a nagy elődök méltó követője. Az előadás végére a közönség elmondhatta, hogy régen nevetett annyit, mint az eltelt másfél órában, vagyis részesült az "univerzális csodaszerből".
 
Az OMNYÉ-sok december első szombatján tartották a hagyományos Mikulás-délutánt az unokákkal. A jó hangulatról ezúttal is a Bodza Meseműhely gondoskodott.
 
Elkészült az egyesület jövő évi programja, amely jó néhány újdonságot is tartalmaz. Lesz benne farsangi est kabaréműsorral, "Főzőcske, de okosan!" és sok más egyéb. Jelszavuk továbbra is: "Folytassa, OMNYE!"