László Attila a Szent István templomban
2017-12-19 - Ismét nagy sikerű adventi koncertet adott Százhalombattán, a Szent István templomban László Attila, a Csillag születik győztese, énekes-zenész az Összefogás a Magyar Családokért Egyesület szervezésében december 16-án.
A 21 éves ifjú tehetség zongorajátékával és énekhangjával megint elbűvölte szép számú közönségét. Előadóként megint bemutatta, hogy csordultig betölti hallgatói szívét egyszerű és letisztult eszközökkel is: egy szál mikrofonnal, egy zongorával és átható zenei talentumával. A hálás közönség a koncert végén vastapssal köszöntötte, Illéssy Mátyás atya, a koncert fővédnöke kiemelte egyre kiforrottabb stílusát. Az előadás után a szokásos dedikálás és kötetlen beszélgetés következett. A Halom Televízió jóvoltából a koncertet hamarosan azok is megtekinthetik, akik nem tudták élőben meghallgatni. (Fotó: Pallagi Bence)