Városszerte karácsony
2017-12-13 - Idén is Vezér Mihály polgármesterrel közösen díszítették fel a főtéren felállított hatalmas fenyőfát a százhalombattai óvodások és kisiskolások december 11-én. A gyerekeknek Mikola Péter előadóművész tartott zenés-táncos műsort, amelyet ők nagyon élveztek.
A fadíszítést kakaóparti követte a BKK-ban. Az iskolai és óvodai gyerekküldöttségek az intézményvezetők és felkészítő pedagógusok kíséretében érkeztek, hogy előadják rövid karácsonyi műsorukat. A résztvevőknek Vezér Mihály polgármester és Sinka László alpolgármester tolmácsolta az önkormányzat jókívánságait. A hagyományos ajándékcsomagokat minden ovis és iskolás az intézményi karácsonyi ünnepségen veheti át.   
 
Gyönyörű karácsonyi dalokkal, forralt borral, teával és szaloncukorral várták az ünneplőket a településrészek közös fadíszítésein Urbáriumban, Dunafüreden és Óvárosban december 11-12-én. Az évszakhoz képest enyhe, ám szeles, esős idő ellenére is nagyon sokan vettek részt és saját díszekkel ékesítették a településrészek karácsonyfáját. A közösségi ünnepléseken új dalokból összeállított karácsonyi műsort adott elő a Canticum Novum Vegyeskar dr. Csehák Izolda vezetésével. Vezér Mihály polgármester valamennyi ünnepségen részt vett. Megköszönte a kórusnak, hogy "elhozzák a szívük melegét", egyúttal gratulált nekik ahhoz a városi kitüntetéshez, amelyet jövő év elején, a Magyar Kultúra Napján vehetnek majd át. A fadíszítéseken megjelent képviselők – Klimsa Arthur, Pap Miklós, Török Sándor, Sinka László és Szél Pál – családi körben, békességben, szeretetben eltöltött kellemes ünnepeket és az új évre mindenek előtt jó egészséget, sok örömet, sikert kívántak a résztvevőknek.
 
Idén első alkalommal ünnepeltek együtt a még aktívan dolgozó és nyugdíjas köztisztviselők a számukra rendezett karácsonyi ünnepségen a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban december 12-én. Vezér Mihály polgármester külön köszönetet mondott az egykori kollégáknak, akiktől "a szakma szépségét, az ügyfélszeretetet tanulták" és a jelenlegi kollégáknak is, akiknek jó pihenést kívánt az év végére. Köszöntőjében kiemelte, hogy a karácsony a csodavárás és az ajándékozás időszaka is, de "ne feledjük, hogy szeretteinknek a nyugodt, egymásra odafigyelő, együtt töltött idő a legnagyobb ajándék!" A köztisztviselőknek Sasvári Sándor és lánya, Sasvári Léna adott műsort, amit ünnepi ebéd és pezsgőzés követett.
 
Nemcsak a közintézményekben, hanem a civil szervezetekben és klubokban is megünnepelték a karácsonyt városszerte. A rendezvényeken szaloncukorcsomagokat, sóbarlangbérleteket adtak át az önkormányzat vezetői. A Rákbetegek Klubja Bérescseppet és C vitamint kapott – mondta el Török Sándor szakbizottsági elnök.
 
A dunafüredi közösségi házban havonta egy alkalommal találkoznak a BMK Nyugdíjas Klub tagjai. A város "legifjabb" nyugdíjas közössége a művelődési központ korábbi munkatársaiból alakult, vezetője Takács Péter egykori igazgató. Az év utolsó összejövetele természetesen náluk is a karácsonyi készülődés jegyében telt, az önkormányzat nevében Török Sándor köszöntötte őket.
 
Karácsonyi és évbúcsúztató klubnapot tartottak a Dunamenti Erőmű nyugdíjasai is. A jó hangulatú beszélgetések mellett sokan táncoltak is az óvárosi közösségi házban. Az eseményt disznótoros vacsorával koronázták meg. Feltűnt a Mikulás, aki mindenkinek hozott egy apró ajándékot, és megtisztelte az eseményt Sinka László alpolgármester.
Az Őszidő Nyugdíjas Klub december 8-án ünnepelte 15. születésnapját. A város legnépesebb nyugdíjas közösségével együtt ünnepelt Vezér Mihály polgármester és Sinka László alpolgármester. A Cser János vezette klub élete nagyon mozgalmas. Tagjai rendszeres színházlátogatók, részt vesznek sportrendezvényeken, de ha kell, szemetet gyűjtenek vagy a Summerfest külföldi vendégeinek készítenek süteményeket. Fontos számukra az igényes, tartalmas közösségi élet.

Óriási kondérban főztek töltött káposztát a Városi Nyugdíjas Klub idei utolsó összejövetelén. Az önkormányzat ajándékait Sinka László alpolgármester vitte el a klubtagok számára.
 
Török Sándor, Szél Pál, Vezér Mihály és Sinka László is részt vett a Dunafüredi Nyugdíjas Klub ünnepi klubnapján, amelyen a közösség fennállásának harmincadik évfordulójáról is megemlékeztek. (Fotó: HTV és Pap Miklós)