Két mérkőzés idegenben: egy pont
2017-11-29 - A legutóbbi két mérkőzést idegenben, a második és az ötödik helyezett csapat ellen játszotta a Battai Gurítók a Budapest és Környéke Amatőr Tekebajnokságban. A tabella második helyén álló csapat ellen döntetlenen (3:3) volt az eredmény, míg az ötödik helyen állónál vereség lett a vége, igaz, ismét tartalékos gárdával.
Az idei szezonból két mérkőzés maradt hátra. Mindkettőre hazai pályán, a Klub Sirályban kerül sor december 10-én és 17-én, 10.30-as kezdéssel. A Gurítók csapata továbbra is várja a szurkolókat az eredményesebb játék érdekében.