Aki tett valamit másokért, megmarad
2017-11-27 - Emléktáblát avattak Pável Nándor alapító igazgató tiszteletére a Százhalombattai 1-es Számú Általános Iskolában november 24-én.
Az ünnepélyen részt vett Sárközi Márta tankerületigazgató, Szekeres József korábbi tanácselnök, dr. Tüske László közoktatási tanácsnok, a képviselő-testület több tagja, egykori diákok, tanárok, iskolavezetők, a partnerintézmények képviselői, valamint Horváth Mihály, Pável Nándor unokája is.

Az emléktáblaállítást Pap Miklós és Sinka László javasolta az intézmény alapításának ötvenedik évfordulója alkalmából.

Vezér Mihály polgármester egy Szabó Magdától származó gondolatot osztott meg a résztvevőkkel Pável Nándor emlékére: "Csak azok halnak meg, akik egész életükben nem csináltak semmit. Aki tett valamit, nem magáért, hanem másokért, mindenkiért, az megmarad."

Sinka László alpolgármester, az intézmény egykori diákja személyes emlékeit elevenítette fel. Mint mondta, a magas, szikár igazgatót a diákok csak Nándi bácsiként emlegették. Ha kellett, apjuk helyett apjuk volt, de következetes szigorával rendet tartott az iskolában, amely egyszerre volt mindenkinek a második otthona, de olyan hely is, ahol tervszerű, szakszerű munka folyt, és ahonnan kiemelkedően tehetséges személyiségek vitték a világba a város jó hírét.

Hegedűs Roland igazgató azokat a nevelési értékeket emelte ki ünnepi beszédében, amelyek az alapítás óta jellemzik az intézményt. Ezek – a teljesség igénye nélkül – a minőség, a szakmai igényesség, a véleményalkotás szabadsága, a tolerancia, a nyitottság, a szolidaritás, a tapintat és a közösségi szellem.

A márványtáblát a polgármester és az intézményvezető leplezte le, majd megkoszorúzták a diákönkormányzat képviselői.

Pável Nándor (1923-2001.) kézműves családban született Adonyban, amely akkor járási székhelyként működött. Édesapja, Pável Imre asztalosmesterként dolgozott, ő javította a Zichy-kastély bútorait, környezete becsülte hozzáértését és munkáját. A családban kilenc gyermek nevelkedett, felnőttként akadt köztük mészáros, építészmérnök és jegyző is.
A harmadik szülött Pável Nándor a budai tanítóképzőben végzett 1944-ben. Tanítói pályafutását Százhalombattán kezdte 1945-ben. Rendkívül sok áldozattal a háborús időszakban is gondoskodott a tanuláshoz elengedhetetlenül szükséges eszközökről. Öt tanév után, munkája elismeréseként járási szakfelügyelőnek, két évvel később a Pest Megyei Tanács művelődési osztályvezetőjének nevezték ki. Négy éves budapesti tartózkodás után visszaköltözött Százhalombattára. 1963-ban, Újhelyi József nyugdíjba vonulásakor kérték fel, hogy vállalja el az iskola igazgatását. Az iparosítás megindulásával olyan sokan költöztek egyszerre a városba, hogy új iskolaépület vált szükségessé. Így jött létre a Damjanich úti 1. Számú Általános Iskola. A későbbiek során, mivel megépült a 2. és 3. számú intézmény is, összevont intézményi irányítást vezettek be, amelynek során Pável Nándor továbbra is megtartotta az 1. Számú Általános Iskola igazgatóhelyettesi státuszát. 1983-as nyugdíjba vonulásáig vett részt az oktató-nevelő munkában, de nyugdíjasként is szívesen vállalt közéleti szerepet. Tagja volt az iskolaszéknek, és alapítója a Nyugdíjas Pedagógusok Egyesületének. Százhalombatta képviselő-testülete 2002-ben posztumusz díszpolgári címmel tüntette ki. (Fotó: Pap Miklós)