Szívünk mélyén
2017-11-23 - Rendkívüli biológia órán vehettek részt a nyolcadikosok az Arany János Általános Iskola és Gimnázium nyílt napján. A téma a szív volt.
A gimnáziumi tagozat vendégeit tálcákon előkészített sertésszívek és bonceszközök várták. A 10-12. évfolyam emelt szintű biológiaóráján tizenhat érdeklődő diák, illetve szülő és pedagógus vett részt. Néhány "bemelegítő" elméleti információ segítségével felelevenítették a szívről tanultakat, majd egyre beljebb haladva közvetlenül is megfigyelték a létfontosságú szerv legfontosabb részeit.

Szóba került néhány keringéssel kapcsolatos egészségügyi probléma – a hirtelen szívleállás, infarktus, magas vérnyomás -, valamint megelőzésük, kezelésük is. Az egyik tanuló egészségügyben dolgozó édesanyja bemutatott egy szívkatétert és modellezte a koszorúér-festést.

"Gimnáziumunkba továbbra is várunk minden ambiciózus, tanulni vágyó és jó közösséget igénylő diákot - nemcsak a biológia, hanem az informatika és nyelvi képzéseinkre is" – hangsúlyozta Horváthné dr. Hidegh Anikó intézményvezető a különleges nyílt óra kapcsán.