Készen állnak a választásokra
2017-11-17 - Újabb két évre egyhangúlag ismét Orbán Viktort választották meg a Fidesz elnökévé a legutóbbi tisztújító kongresszuson. Alelnök maradt Gulyás Gergely, Kubatov Gábor és Németh Szilárd, Pelczné Gáll Ildikó helyett Novák Katalin került be a vezetőségbe. A kormányfő szerint a párt már ma is készen áll a választásokra. Hangsúlyozta: sohasem elégszenek meg a választások megnyerésével, győzelmükkel azt szeretnék, hogy egész Magyarország és minden magyar nyerhessen. A kongresszuson Százhalombattát Pap Miklós, a párt helyi elnöke és Lukács Bernadett alelnök képviselte.
Pap Miklós elmondta, hogy a kongresszus felkészülés is volt a jövő évi országgyűlési választásra, amelyet várhatóan április végére ír majd ki Áder János köztársasági elnök. A kampány részének tekinthető, hogy Százhalombattán három kitelepüléssel is felhívták a figyelmet a nemzeti konzultációra. Keresztyén értékeket valló pártként nem terveznek hasonló megmozdulást az adventi időszakban, azonban jövőre megkezdődik a kampány. Hangsúlyozta: történelmi lehetőség, hogy a rendszerváltozás óta most először vezetheti három egymás utáni ciklusban az országot a Fidesz. Az eredményeket értékelve úgy fogalmazott: jó az irány, miután 4 százalékos a gazdasági növekedés, 35 év óta a legalacsonyabb az infláció, soha nem látott 4 százalékra mérséklődött a munkanélküliség, alacsonyak a hitelek forintkamatai, csökkent az államadósság, és többen jönnek vissza Magyarországra, mint ahányan távoznak. Fontosnak nevezte, hogy az eredmények ne csak a gazdasági számokban mutatkozzanak meg, hanem az emberek mindennapjaiban is beálljon a változás, mindenki megélje azt és előreléphessen.