Fazekas István munkásságában különös fejezetnek mondható a koncepciós perek természetrajzának ábrázolása. Nemcsak drámáiban, hanem teológiai-jogi tanulmányaiban is megfogalmazza ezzel kapcsolatos eredeti és hiteles megállapításait. A megvádolt című darabjában – amelyben a kisember áll szemben a zsarnoki hatalommal – nem csupán a megvádolt válik a politika áldozatává, hanem az őt vádoló ügyész is. A Nagy Imréről szóló Kegyelmet nem kérek! című történelmi drámájában a vádlott végtelen magányosságát látjuk: azt az esélytelen küzdelmet, amelyben Nagy Imre a vérbírákkal szembeszáll. Látjuk, ahogy a lét igaza (az embernek az emberi élethez és bánásmódhoz való joga) magában az igazságban lelepleződik. Ahogy a már elveszett vádlott egyetlen mondatával hóhérai fölé emelkedik, mert a hazugság ellen demonstráló szavakban maga a lét mondja ki önnönmagát. Fazekas István történelmi drámái vaskosan egzisztencialista drámák tehát. Annyi különbséggel azonban a sartre-i drámákhoz képest, hogy Fazekas többrétegű színdarabjaiban, nem az egzisztencialista kérdések kapják a főhangsúlyt (azok csak magától értetődően jelen vannak), hanem maguk a jellemek és az azok köré fonódó történelmi szituációk. Mondjuk az egyszerűség kedvéért így: a sorskérdésekben való döntések nagy pillanatai.   

Fazekas István a gyakorlati filozófusok éleslátásával ismeri föl Pontius Pilátus léthelyzetének emberi sorsokra – sőt az emberiség egész történetére – kiható végzetes pillanatát: a politikai korrupció egyik legnagyobb drámáját. Ami, tegyük hozzá: örök aktualitás. A Jézust ártatlannak tartó Pilátus egy politikai zsarolás miatt abba a kényszerű helyzetbe kerül, ha nem hoz a lelkiismeretével ellentétes döntést – azaz, ha nem ítéli halálra Jézust -, akkor az életét teszi kockára. Ölni vagy nem ölni? – ez lesz Fazekas drámájában a pilátusi kérdés. Megölni az igazat, s ezáltal menteni az életet, vagy megtartva a tisztességes eljárás szabályait, elengedni azt, s ezzel veszélyeztetni a családot? Ezt a dilemmát viszi haza a feleségének. A családot féltő férfi hatalmas dilemmáját.  Annak a férfinek a mizériáját, aki már rég kiábrándult az ókori istenekből, de még hisz a szerelem hatalmában. Mi okozza valójában ezt a mizériát? Erre keresi és adja meg a választ ez a színdarab, miközben a megváltásra szoruló embert saját kicsinyes és elnagyolt gyarlóságaival is szembesíti. S ez a szembesítés - valljuk be! - eredményre vezet. A nézők Pilátussal együtt ébrednek rá arra, hogy: "Állati önzés lapul minden félelem mögött, s ki elgyávul, az állattól különb aligha lehet." Ez Pilátus főbűne: elgyávul a léttől az életért. Ezért lesz zsarolható, ezért lesz kiszolgáltatott. S aki kiszolgáltatott, kiszolgáltatja könnyen a jót is a rossznak, ha éppen úgy adódik. Mesteri Falussy Lillának az a rendezői felfogása, ahogyan a konfliktusokat a szűk családi körben a hétköznapok attitűdjeivel együtt hagyja kibomlani. Jánosi Dávid és Gregor Bernadett játéka ehhez a felfogáshoz hűen illeszkedik, s ezáltal nemcsak a dráma fizikai és metafizikai szintjeit tárják elénk könnyeden, hanem elővarázsolják az ókori miliőt is. Jánosi Dávid ezért lesz valódi Pilátus, Gregor Bernadett pedig igazi Claudia. Mindkét színész alakítása oly hiteles és megrázó erejű, hogy a drámai feszültségek végső kisülése szinte villámként csap le a nézőtérre. Ennek fényében válik igazán láthatóvá a láthatatlan, magyarán az, aki a darabban mindvégig jelen van: a Megváltó Jézus alakja.

 

Erdei Zoltán