Csillogó tehetség
2017-11-08 - Ezüstérmet szerzett a diósdi Erdei Virág a WBA (World Ballett Association) és a Mondial Dance szervezésében megrendezett táncvilágbajnokságon október 20-22-én, Rómában. A tizenhárom éves versenyző nyertes koreográfiáját Papp János, táncos-koreográfus, a JP Dance Company vezetője állította össze és tanította be.
A világverseny akrobatikus tánc osztályában a juniorok között tizenhárom versenyző indult. Virág három éves kora óta foglalkozik a tánccal és több mint négy éve versenyszerűen a fitnesszel is. Ez utóbbi sportágban az IFBB (nemzetközi fitnesz és testépítő) szövetség gyerek korcsoportjában magyar bajnoki első és második, Európa-bajnoki 5-6. és világbajnoki 7-9. helyezéseket ért el. Táncversenyeken idén indult először, minden versenyét megnyerte, eredményeire a koronát a római világbajnokságon szerzett ezüstérem tette fel. Papp Jánossal – aki több mint tíz éve foglalkozik tánctanítással Százhalombattán és több más városban, valamint a BKK-s Tánclázadások rendezőjeként ismert – három évvel ezelőtt kezdtek el együtt dolgozni. Virág fitneszedzésekre szintén Százhalombattára, az Elite Fitness és Ritmikus Gimnasztika óráira jár. Következő megmérettetése, a Ritmuscsapatok Országos Táncversenye november 11-én lesz.