Őrségváltás az OMNYE-nál
2017-10-31 - Sziva Miklóst választották meg az Olajipari Műszaki Nyugdíjasok Egyesülete új elnökének október 19-én. Nádasy István nyolc évig irányította a szervezetet, mandátuma az alapszabály értelmében lejárt.
Az összejövetel első részében a sokak által igényelt kötetlen beszélgetés mellett Nádasy István tartott videovetítéses előadást Madeiráról. A részben saját video- és fotófelvételek, részben dokumentumok és átvett anyagok alapján készült útibeszámoló nagy tetszést aratott. A résztvevők megismerkedhettek a Portugáliához tartozó sziget történelmével, kultúrájával és gazdag szubtrópusi növényvilágával.

A meredek hegyoldalakon hatalmas munkával, nemegyszer veszélyes körülmények között alakították ki a ma bőven termő teraszos kerteket.  A mezőgazdaság eredményes műveléséhez öntözővízre volt szükség, amelyet a hegyekből vezettek le, és osztottak el nyílt csatornákon, az úgynevezett levadákon keresztül a sziget minden részébe. Az egyes gazdaságok részére szigorú szabályok és ütemezés mellett történik a vízvételezés.
Magyar történelmi vonatkozás, hogy száműzetése végén itt temették el IV. Károlyt, az utolsó Habsburg uralkodót a hegyen fekvő Monte városka templomában.

A délután második felében tartották meg az egyesület rendkívüli közgyűlését nyolcvanöt tag részvételével, amely hetven százalék feletti részvételi arányt jelent. Nádasy István elnök beszámolt az elnökség elmúlt időszakban végzett munkájáról és döntéseiről. A közgyűlés titkos szavazással, egyhangúlag Sziva Miklóst választotta új vezetőnek.

Sziva Miklós negyven éve dolgozik a DKV-nál és jogutódjánál, a MOL NyRt-nél. Végig járta a szakmai ranglétra fokozatait műszakos mérnöktől kezdve a százhalombattai finomító termelési vezetői posztjáig. Személye összekötő kapocs lehet a MOL mai vezetése és a korábban nyugdíjba vonult egyesületi tagok között.

A közgyűlés végén a hivatalban lévő elnökség részéről Pogány Gyula köszönte meg Nádasy István nyolcéves elnöki munkáját, amellyel jól képviselte az egyesületet úgy a MOL, mint az önkormányzat és a különböző intézmények felé. A leköszönő elnök oklevélben kapott elismerést és "Örökös tiszteletbeli elnöki" címet.