Gyerekkoromban Gyulán volt egy öreg néni, akinek sok macskája volt. Magányos volt szegény, gyerekei szanaszét a világban. Vásott kölykök csúfolták, miákolva követték, kinevették. Elkerülvén Gyuláról, ismerősöktől érdeklődtem ezekről a vad gyerekekről, egyik sem lett jelentős felnőtt.

Nem szeretnék hosszan írni a háziállatok hasznosságáról, de nélkülük még valahol vadászó, gyűjtögető, szőrös állatbőrben járó "ősemberek" lennénk. A ló, a szarvasmarha, a sertés, a juh és a baromfi hasznosságáról felesleges beszélni. A paraszti gazdaságok, akik élelmiszerrel látták el a társadalmat, nem létezhettek nélkülük. Magától értetődő volt, hogy a kutya és a macska is teljesítette kötelességét, őrizték a portát, rengeteg kártékony élősködőtől szabadították meg gazdáikat. A magyar paraszt hajnalban legelőször az állatait etette meg, csak utána kezdett früstökölni. Hazatérve a mezőről legelőször állatait szerszámozta le, megetette, megitatta őket, friss szalmát tett alájuk, csak azután ment be a családjához. Ugye, nem lehet elképzelni, hogy a falusi ember – aki a háziállatok nélkül semmire sem jutott – kínozta volna azokat?

A mi életünk már jócskán elszakadt a falusi ember évszázados természeti környezetétől. Már nem élünk testközelben a háziállatokkal, de magunkban hordozzuk és tudatalattinkban őrizzük az állatszeretetet. Mi városi lakásainkban már csak kutyát vagy macskát (esetleg ketrecben más kiállatokat) tarthatunk. Nekünk a kutyák már nem házőrzésre, a macskák nem rágcsálóirtásra valók, de szeretjük őket kedvességükért, szépségükért, megosztjuk velük magányunkat. Gondoljunk arra, mennyi városlakó életében fontos a családon belüli jelenlétük!

Mivel nem élhetnek a városban olyan szabadon, mint falun, vigyáznunk kell, hogy közvetlen környezetünket ne zavarjuk velük. Nem fogunk rokonszenvet találni nem kutyás városlakóknál, ha az utcán nem szedjük fel kutyánk ürülékét. "Felelős vagy azokért, akiket megszelídítettél" - mondja de Saint Exupery a Kishercegben. Szebben nem lehetne megfogalmazni, hogy ezalatt nemcsak feleségünk, gyerekeink értendők, hanem háziállataink is.

Sajnos nem minden ember gondolja így. Írásomhoz mellékelek két fényképeket ugyanarról a cicáról, akit egyesületi tagunk talált meg félholt állapotban. Az első képen az állat az egyik szemén szörnyű sérülés látható, a másodikon egy befogadó személy szeretetteljes, gyógyító és törődő gondoskodásának eredménye. Békés, emberszerető, vidám ember vagyok, de soha nem tudok megbocsájtani olyanoknak, akik védtelen állatokat kínoznak, esetleg megölnek, kihasználva emberhez való kötődésüket. 

 
Kedves Százhalombattaiak! Óvjuk, szeressük háziállatainkat, ha már magunkhoz fogadtuk őket! Nem csak azért, mert örömünket leljük bennük, hanem azért is, mert ők védtelenek és éhen pusztulnának, ha mi nem gondoznánk őket.

 

Kádár Tibor
Battai Állat-és Természetvédő Egyesület