A nevezetes névtelen
2017-10-18 - Ezzel a címmel tart játékos borünnepet a Hamvas Béla Városi Könyvtár december 1-jén Százhalombattán. A rendezvényen egy erre az alkalomra készült eredeti játékot mutatnak be, amely a névadó filozófiájára épül, de elsődleges célja a szórakoztatás.
"A könyvtárban évtizedek óta hagyomány a december 1-jei borünnep, amikor a névadóról emlékezünk meg, de idén szeretnénk valami teljesen újjal meglepni az olvasóinkat, a barátainkat és azokat is, akik nem rendszeres látogatói az intézményünknek" – mondta el Kovács Marianna igazgató.

A nevezetes névtelenség Hamvas Béla filozófus, író által alkotott fogalom, a játék pedig tulajdonképpen borkóstolással egybekötött nyomozás. Fejlesztője Czifrik Katalin, lapunk szerkesztője, aki már több sikeres csapatépítő játékot mutatott be egyebek mellett az érdi Belga pubban.

"A borkóstoló kupajátékomnak nem az ivás a lényege, bár szeretném, hogy a könyvtári borünnep vendégei felhőtlenül szórakozzanak. A résztvevőknek egy összetett rejtvényt kell megoldaniuk mindenféle játékvezetői irányítás vagy segítség nélkül. Meg kell találniuk és be kell azonosítaniuk az elrejtett borokat. A feladatsort úgy alkottam meg, hogy se könnyű, se pedig teljesíthetetlen ne legyen. Aki ismeri Hamvast, a játék minden elemében fel fogja fedezni a gondolatiságát, aki pedig nem, az ugyanolyan esélyekkel indul és ugyanolyan élményteli kikapcsolódásban lesz része."

A játékos borünnepre támogatói jegy megvásárlásával lehet jelentkezni. Az est bevételét az előadóterem felújítására szeretné fordítani a könyvtár.