Matrica Kupa hetedszer
2017-10-18 - Épp a 7. helyen végzett a házigazda VUK SE a hetedik alkalommal megrendezett Matrica Kupán október 14-15-én. 
Hagyományosan október közepén zajlik a százhalombattai uszodában az egyik legnagyobb városi rendezésű úszóversenyünk, amelynek most négy másik hazai (Pécs, Győr, Hódmezővásárhely, Mór) és három külföldi (Prága, Szarajevó és az ausztriai Traun) versennyel kellett osztoznia a résztvevőkön. Ennek ellenére 27 klub sokszáz versenyzője tisztelte meg városunkat és a sporteseményt részvételével.

Ezúttal a kupát a Budafóka Sportegyesület vitte el, de a battai úszók mindkét versenynapon szépen teljesítettek. Szombaton a 12 évesek és fiatalabbak álltak rajtkőre, esetükben évjáratos értékelés szerepel a versenykiírásban. A fiúk szállították az érmeket.
Marosi Bálint (2005.) megnyerte a 100 és a 200 gyors, valamint az 50 és a 100 hátúszás számokat, míg 100 mellúszásban és 100 vegyesúszásban második lett. Rupics Bendegúz (2005.) 200 gyorsúszásban és 100 hátúszásban szerzett bronzérmet. Kellner Gábor (2008.) 100 mellen aranyérmes, 50 mellen ezüstérmes, míg 50 háton és 50 gyorson bronzérmes lett.

Vasárnap a 13 éves és idősebb korosztály foglalta el az uszodát. Olyan neves versenyzőknek szurkolhatott a közönség, mint Kozma Dominik, Bernek Péter, Milák Kristóf. A korcsoportos értékelés inkább az idősebb évjáratnak kedvezett, azonban így is szép sikereket könyvelhettünk el.

Ilyés Laura Vanda (2001.) 50 és 100 háton is egyértelművé tette, hogy korosztálya élvonalába tartozik. Szatmári Klára (2004.) az egy évvel idősebbekkel versenyezve 50 és 100 mellúszásban, valamint 100 pillangón szerzett ezüstérmet, míg 50 pillangón és 100 gyorson alig maradt le a dobogóról. A fiúk közül Imre Milán (2001.) 50 pillangón lett bronzérmes.

A 2001-2004-es lányok mezőnyében a 4x50 méteres vegyesváltót nagy fölénnyel nyerte meg az Ilyés – Szatmári - Rupics Bernadett - Szilágyi Dorka összeállítású csapat, míg ugyanebben a versenyszámban és korosztályban a fiúknál a két testvérpár (Imre Milán és Bálint, illetve Fehér Márton és Dániel) alkotta váltó bronzérmes lett.