Rendhagyó Széchenyi Napok
2017-10-02 - Az Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziumában évtizedes hagyományra tekintenek vissza a szeptemberi Széchenyi Napok, idén azonban az eddigiektől eltérő módon kerülnek megrendezésre a 30 éves jubileumi programok sűrűsége miatt.
Két héttel tanévkezdés után került megrendezésre a családi projektnap, amely során szülők és hozzátartozók részvételével futballpálya méretű "SZISZKI 30" feliratú élőképet rajzoltak ki a diákok szeptember 16-án. Az élőképről drón segítségével fotó is készült. A tavalyi bográcsozós főző- és sorversenyek mellett, új programelemként szerepelt a helyi középiskolások munkáiból szervezett árverés. A befolyt összeggel az iskola minigalériáját szeretnék bővíteni, és a sikeren felbuzdulva már a következő aukció szervezését fontolgatják.

A hagyományos tanulmányi versenyekre szeptember 21-én délután került sor, majd a következő napon a kreativitásé, a játékos feladatoké és a humoré volt a főszerep. Reggel 8-kor már több mint egy tucat Széchenyi Istvánnak öltözött diák tolongott a színpadon. Volt, aki a fiatalkori bohém arisztokratát, mások az idősebb politikust próbálták a jelmezekbe bújtatva megidézni. Nehéz helyzetben volt a zsűri, mert az ötletesség, az igényes kivitelezés támasztotta kívánalmaknak többen is megfeleltek. A 11. B osztály Széchenyije a hitelesség kedvéért már hetek óta növesztette a szakállát. A délelőtt folyamán csokitőzsdén tömhették zsebüket és hasukat a vállalkozó kedvűek, de volt SZISZKI-kvíz, scrabble, versíró verseny, képzőművészeti alkotóműhely is, ahol a SZISZKI jövőjét vizionálták az alkotók. Előzetes feladatként kellett megfesteni az "Én és SZISZKI" című szelfit. Az elkészített művek a nap során az iskola galériájában kerültek kiállításra. Az osztályok koreográfiával is készültek a szervezők által kiosztott ismertebb dalokra. Az összesített versenyben a 12. G osztály nyerte el a vándorkupát. Hatalmas doboz gyümölcsöt kapott.

A Széchenyi születésnapjához kötődő, egyben a 30. évfordulóról is megemlékező iskolai ünnepséget október 13-án, pénteken rendezik meg. A diákok ünnepi műsorral, zenével és tánccal készülnek. A Hitel-díj átadása mellett elismerő oklevelek, ösztöndíjak kiosztására is sor kerül.

Az alapítás harmincadik évfordulója alkalmából harminc kilométeres kerékpártúrát is szerveznek az intézményben október 6-ra. Az útvonal a Csepel-szigeten, Ráckeve irányába vezet, ahol az Aradon kivégzett 13 honvéd tábornok tiszteletére koszorúznak a résztvevők. A BKK-ban, jövő márciusban megrendezésre kerülő SZISZKI gálára a szülőket, az egykori kollégákat és az öregdiákokat is szeretettel várják a szervezők.