Rátosi Ernőre nevezhetik át az Olajmunkás utat - Képviselő-testületi összefoglaló
2017-09-26 - Rátosi Ernőre szeretnék átnevezni a jelenlegi Olajmunkás utat Százhalombattán. Erről mai ülésén fogadott el szándéknyilatkozatot a képviselő-testület az Olajipari Műszaki Nyugdíjasok Egyesületének javaslatára. Az ülésen elhangzott: a MOL-előd Dunai Kőolajipari Vállalat egykori igazgatója városunk, a magyar olajipar, de az egész magyar gazdaság egyik legkiemelkedőbb szakembere volt, akit mindenki nagyra becsült. Az idén elhunyt vállalatvezető emlékére a tervek szerint szobrot is állíttat a MOL, amelyet támogatni szándékozik a képviselő-testület.
Napirend előtt
Vezér Mihály polgármester virágcsokorral köszöntötte dr. Vicze Magdolnát, a "Matrica" Múzeum igazgatónőjét 30 éves közalkalmazotti munkaviszonya alkalmából. Az intézményvezető köszönetet mondott a városnak és a mindenkori képviselő-testületnek azért, mert támogatták abban a törekvésében, hogy meghonosítsa az egyetemes régészetet, valamint a nemzetközi tudományosságot.

Vezér Mihály felhívta a figyelmet, hogy október 3-án, kedden, 12 órakor rendezik meg a Városi Idősek Napját, amelyre mindenkit invitált, aki névre szóló meghívót kapott. A zenés ünnepi ebéden Bóna Zoltán országgyűlési képviselő is részt vesz.

Közös megegyezéssel megszűnt Szeder Istvánné, a Városi Családsegítő és Gondozási Központ gazdasági vezetője közalkalmazotti jogviszonya. Egyelőre Csillag Gabriellát bízták meg a feladataival, véglegesen pályázat útján töltik be a tisztséget.

Egy éves időtartamra Pintér Lajos rendőr alezredest nevezték ki a százhalombattai rendőrőrs parancsnokának. A korábbi vezető, Grunda Tibor őrnagy a törökbálinti őrs parancsnokhelyetteseként dolgozik tovább. A polgármester az önkormányzat köszönetét fejezte ki a leköszönő őrsparancsnoknak, és jó munkát kívánt mindkét rendőri vezetőnek. Nagy Balázs hangsúlyozta, hogy Grunda őrnagy olyan szemléletet honosított meg a városi őrsön, amelynek középpontjában a színvonalas munka, a várossal való együttműködés és a lakosság szolgálata állt. Akár a randalírozásról, akár a körzeti megbízottak szükségességéről volt szó, mindig keresett és talált megoldást a problémákra, az igények kielégítésére, amelyért tisztelet és köszönet illeti.

Mikulásik Gábor, a 25. évfordulóját ünneplő cserkészcsapat parancsnoka levélben mondott köszönetet a képviselő-testületnek, amiért "felismerték küldetésüket az ifjúság nevelésében és mindenkor támogatták törekvéseiket".

A vasútfejlesztéssel kapcsolatban Vezér Mihály polgármester elmondta: a vasútállomás és környékének átépítése várhatóan 2018 augusztusában kezdődik, és 20 hónapig fog tartani. A vonatforgalom folyamatos marad, csak éjszaka lehetnek vágányzárak.  A MÁV illetékes szerve ígérete szerint folyamatosan tájékoztatja majd a lakosságot és az önkormányzatot a menetrendváltozásokról. A beruházás során új, 160 km/óra sebességre is alkalmas vágánypár épül Százhalombattától, és emiatt megszűnnek a szintbeli kereszteződések. Felüljáró váltja ki a jelenlegi sorompós átkelőt az ipari park felé, amely egy új körforgalmi csomóponthoz kapcsolódik majd. Ugyancsak felüljáró épül a MOL irányába, és a beruházás ideje alatt is provizórikus felüljáró gondoskodik arról, hogy a nagyüzem teherforgalma ne terhelje a városi közutakat.  Az építkezés várhatóan 2020 végére fejeződik be, utána kerül kialakításra az új vasúti pálya elektronikus vezérlése. Az önkormányzat a vasútállomás előtti tér felújításával és a P+R parkoló bővítésével járul hozzá a korszerűsítéshez – remélhetőleg állami támogatással. A gigaberuházás várakozás szerint a helyi vállalkozások számára is lehetőséget biztosít majd. A polgármester hangsúlyozta: a teljes beruházást a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. tervezi és irányítja. Az önkormányzatnak nincs közvetlen befolyása sem a tartalomra, sem a kivitelezés minőségére, illetve ütemtervére, de a lakosság és az utazók érdekében messzemenően együttműködnek a beruházóval. Mindent megtesznek azért, hogy az utazók folyamatos és részletes tájékoztatást kapjanak a munkálatokról, valamint a közlekedést érintő változásokról, és minden információt megosztanak a lakossággal, amelyhez hozzájutnak. A polgármester arra kérte a városlakókat és az utazókat, hogy legyenek türelemmel és megértéssel. Bár a következő évek biztosan tartogatnak megpróbáltatásokat a nagy volumenű építkezés miatt, de az eredmény minőségi változást hoz majd a mindennapokba: jóval gyorsabbá, kényelmesebbé, biztonságosabbá és környezetbarátabbá válik a közlekedés.

Szalai Attila köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik intézkedtek az előző hétvégi Liszt sétányi lakástűz során. A gyors és figyelmes beavatkozásnak köszönhetően nem történt nagyobb sérülés, mostanra mindenki kijött a kórházból, akit megfigyelés céljából szállítottak be. Másik témaként pozitívan értékelte, hogy a három közelmúltban zajlott nagyrendezvényen – Summerfest, augusztus 20., Battai Napok - jelentősen kevesebb rendbontás, illetve szabálysértés történt, mint szokott. A tömegrendezvények biztonságos lebonyolítása nagy terhet ró szervezőkre, amelyért köszönet illeti őket.

Szabó Attila környezetvédelmi tanácsnok értetlenségének adott hangot, hogy még mindig nem kapott választ T. Mészáros András érdi polgármestertől egy márc 27-én küldött levelére. Az Érd és városunk közé tervezett hulladékfeldolgozóval kapcsolatban kért tájékoztatást, elsősorban arról, mennyire terheli majd a környezetet. A szomszéd település hivatalát is hívta, de onnan sem kapott választ. Vezér Mihály személyesen keresi meg az érdi városvezetőt az ügyben.

Klimsa Arthúr szerint sürgősen meg kellene oldani a Panoráma utcában található házak bekötését a szennyvízelvezető rendszerbe, és jövőre sort kellene keríteni a Szent László út felújítására, mivel közel hatvan javítás miatti felvágás szabdalja, nincsenek szintben a csapadékvíz-elvezető rácsok, sok helyen besüllyedtek az aknatetők, ami miatt a díszkövet is át kellene rakni.

A Panoráma utcában szükséges átemelő építése a jövő évre van ütemezve a víziközmű gördülő fejlesztési tervben – tájékoztatott Török Sándor.

Sinka László szerint a Botond utca burkolása és a Hun utca vízelvezetése legalább annyira fontos, mint a Szent László út. Az igen forgalmas Szabadság út állapota is kritikus, de mindent egyszerre nem lehet elvégezni. Az alpolgármester örömhírként számolt be arról, hogy a kosárlabda sportági szövetség befogadta a százhalombattai egyesület pályázatát az új, többfunkciós sportcsarnok építéséről. Heteken belül megtörténhetnek a miniszteri jóváhagyások, és elkezdődhet a szükséges TAO-támogatások gyűjtése.

Török Sándor elmondta, hogy Kovács Lajos szakbizottsági elnök balesetet szenvedett, emiatt átmenetileg ő koordinálja a Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottság munkáját. Tájékoztatott, hogy a Dunafüredi út felújítása objektív okok miatt idén már nem kezdődik el. A pályázati támogatás jövő év végéig felhasználható, a kivitelezés pedig jövő tavaszra-nyár elejére várható. Még a rossz idő előtt, ütemterv szerint befejeződik az uszoda előtti parkoló- és útrekonstrukció, valamint a Vasút utca korábbi Autóklub előtti szakaszának a felújítása. Az önkormányzat támogatásával ismét tüdőszűrést tartanak az egészségközpontban - várhatóan október 20. és november 27. között. A már nem kötelező vizsgálat költsége személyenként 1 700 forint lenne. A résztvevők száma az ingyenesen végeztt szűrés ellenére is csökken, de fontos lenne, hogy legalább ennyit mindenki megtegyen az egészségéért.

Szabó Zoltán javasolta, hogy az önkormányzat kezdeményezze a Dunai Finomító területén található ülepítő tavak lefedését, hogy megszűnjön az időnként tapasztalható erős olajszag. Köszönetét fejezte ki a mintaszerű együttműködésért Kecskés Zsoltnak, a Polgármesteri Hivatal munkatársának, Fazekas Csaba társasházkezelőnek és Demecs Istvánnak, a ZÖFE helyi vezetőjének a Bláthy Ottó utcában található zöldterület rendezéséért, amelyet a lakók közös kívánsága szerint végeztek el.

Egészséges a vizünk
Egyhangúlag támogatta a képviselő-testület a 2018-32-re vonatkozó víziközmű gördülő felújítási, fejlesztési programot. Török Sándor kiemelte, hogy az jó minőségű, üzembiztos rendszert garantál, mind az ivóvíz mind a szennyvíz vonatkozásában. A szakbizottság az ercsi kutakról is tájékoztatást kért a közműszolgáltatótól, amely szerint mind a tizenkettő jó állapotban van, miközben az ellátáshoz három üzemeltetése is elegendő lenne. Az ivóvíz minősége tökéletes, amit a folyamatos, előírás szerinti vizsgálatok is igazolnak. Az időnkénti zavarosságot a mintegy hat kilométernyi távolságból érkező csövek falán megülő lerakódások okozzák, de ezek egészségre káros anyagot nem tartalmaznak. A jövőre induló gördülő beruházási terv lehetővé teszi a jelenleginél hatékonyabb tisztítást, hogy a fogyasztókhoz érkező víz ránézésre is tökéletes legyen.

Gondozhatja a gátat a horgászegyesület
Dilemmát okozott a Dubics Tamás Horgász Egyesület kérése, hogy a Benta-gát felújítására csoportosíthassák át a sportalapból kapott 500 ezer forintos támogatásukat. A pályázati keretekből biztosított költségvetési támogatást ugyanis nem lehet beruházásra költeni. Mivel azonban a képviselő-testület módosíthatja a saját határozatát, a gát karbantartása pedig nemcsak a horgászoknak, hanem a Csónakázó-tó feltöltöttsége miatt is fontos, a többség megszavazta, hogy az egyesület felújításra költhesse a működésre kapott pénzt.

Hagyományos lesz a fűtés
Hosszabb ideje napirenden szerepel az óvárosi óvoda gépészeti rendszere, amely az átadás óta nem működik megfelelően. A testület most úgy döntött, a legolcsóbb és legüzembiztosabb megoldás az lesz, ha a SZÁKOM átalakítja a modern, de problémás és hosszú távon csak drágán üzemeltethető rendszert. Az ovi még a fűtési szezon előtt áttérhet a hagyományos, gázkazános tüzelésre, a nyári hűtésről pedig – szintén hagyományos berendezésekkel – a költségvetési rendelet elfogadásakor akarnak dönteni.

Többen kaphatnak Bursát
Havi 5-ről 6 ezer forintra emelték a Bursa Hungarica Önkormányzati Ösztöndíjpályázat önkormányzati részét, és 57 ezerről 71 251 forintra emelték azt a pályázati korlátot, amely a család egy főre jutó jövedelméhez köti a támogatást. A cél az volt, hogy a tavalyinál több hallgató juthasson ösztöndíjhoz – mondta Török Sándor szakbizottsági elnök. Az emeléssel havi 11 ezer forintra nő az egy diákra jutó támogatás, és 1 millió forintról 1,5 millióra emelték az ösztöndíjpályázatra elkülönített költségvetési keretet.

Költségvetésmódosítás
Támogatták a VUK SE 3 milliós többletigényét, a cserkészcsapat által használt ingatlan 3,5 milliós forintos felújítását, és felszabadították az egészségügyi eszközbeszerzésre félretett 850 ezer forintos fedezetet, de nem szavazták meg a BKK ötmilliós rezsitámogatási többletigényét, mivel nem találták kellően alátámasztottnak. A kérelem novemberben térhet vissza a napirendre. Ötszáz ezer forint pluszt csoportosítanak át a Százhalombatta Ifjúságért Közalapítvány számlájára, amelynek elnöke jelezte, hogy elfogyott a jogosítványpályázatokra elkülönített keret.

Hirdetőtáblák
Jogszabályváltozáshoz kell igazítani a köztéri hirdetésekre vonatkozó helyi rendeletet. Ennek kapcsán Török Sándor szóvá tette, hogy néhány nem önkormányzati tulajdonú köztéri hirdetőeszköz visszatetsző állapotban van. Ilyen az a tábla is, amelyet a Napos Oldal szervezet állított a Kodály sétányon mintegy 15 éve. Vezér Mihály javasolta, hogy induljon el és váljon rendszeressé a hirdetőtáblák felülvizsgálata, amely során ellenőrizni kell, hogy engedélyezett-e az adott eszköz és megfelel-e az esztétikai, városképi, valamint egyéb elvárásoknak.  Nagy Balázs arról tájékoztatott, hogy kérésére már elkezdődött az említett Kodály sétányi tábla rendbehozatala. A hivatal megbízta az ezzel foglalkozó szakcéget a felújítással. (Fotó: HTV)

Hozzászólások
Nagy megdöbbenéssel olvastam a cikket. Elöljáróban szeretném elmondani, semmi gondom-bajom Rátosi Ernővel. Gondolom, remek ember volt a szó minden értelmében.
 
Ami miatt a cikk kiverte nálam a "biztosítékot" az, miért EGY volt olajosról szeretnének elnevezni egy utat?
 
Nem titok, én is a Mol-ban dolgozom, már hosszú ideje. Úgy gondolom, ez az út RÓLUNK lett elnevezve, az elődeinkről, rólunk, az utódainkról, és ebbe a csoportba Rátosi Ernő is beletartozik.
 
Miért akarják a nagy "okosok" elvenni-kisajátítani tőlünk?!
 
Nekem is volt több nagyszerű kollegám, aki nem élte meg a nyugdíjat, vagy nyugdíj után halt meg. És bizony volt olyan is, aki már nem térhetett haza a munkából!!!!
 
Róluk miért nem neveztek el semmit?? Nem tettek eleget a Finomítóért? Ki merem jelenteni: sokat, nagyon sokat tettek, csak hát ők egyszerű melósok voltak!
 
Szerintem megérné átgondolni még egyszer a dolgot! Jól van ez így??
 
Üdvözlettel: Varga Pál