Feszült hangulatban egygólos vereség
2017-09-26 - A két csapat az előző bajnokságban is parázs, szoros mérkőzéseket vívott egymással, így várható volt a felfokozott hangulat a kézilabda NB I/B nyugati csoportjának második fordulójában. Szeptember 23. Pécsi VSE – SZKE 30:29 (15:14)
SZKE: Pásztor, Horváth, Kurán – Balázs, Tarjányi 7, Rádler, Keresztes 2, Minárovits, Soproni I. 6(5), Dr. Soproni B. 3, Kónya 7, Kővári, Nikolicza 1, Félegyházi 2, Gyurcsovics 1. Edző: Molnár József

A mérkőzés elejétől véleményes játékvezetői döntésekkel szembesült a két együttes, amely végig kísérte az összecsapást, és olykor már-már komikus jelenetekbe torkollt a pályán és azon kívül is. Az első félidő alapján úgy tűnt, hogy jó esély van a pontszerzésre, a Pécs nem igazán találta a battai védekezés ellenszerét, a félidő derekára 9-6-ra vezetett a vendég gárda, amikor a hazai csapat időt kért. Ezután néhány kihagyott ziccernek köszönhetően az SZKE nem tudta növelni a különbséget, sőt a Pécs fordítani tudott és egy gólos előnnyel mehetett az öltözőbe.

A második félidőben továbbra is jól működött a Batta támadójátéka, ugyanakkor egyre több átlövés gólt kapott a vendégcsapat, ami megnehezítette a vezetés megszerzését és egyre inkább fellelkesítette a hazai játékosokat. Több hiba is történt a lerohanásból, vagy egyéb játékból kialakított ziccer helyzetek után, amiből az ellenfél könnyű gólokat szerzett, ráadásul a szokatlanul nagyszámú kiállításnak köszönhetően a játékrész végére 3 gólos hátrányba került a Batta.

Az utolsó pár percben Tarjányi és Kónya lendületes játékának köszönhetően sikerült egyenlíteni, ám a legvégén, egy középkezdés elvégzését akadályozó szabálytalanság miatt megítélt hétméteres következtében az SZKE elvesztette a találkozót. A pontosztozkodás talán igazságosabb lett volna, és a játékvezetőküldés is kérdéseket vethet fel, de a vereség oka inkább a kiugróan sok kiállításnak és a fontos pillanatokban elkövetett hibáknak köszönhető. Folytatás a Győr csapata ellen hazai pályán. Muszáj elkezdeni a pontgyűjtést!

Következő mérkőzések:
Szeptember 30. (szombat) 18 óra: SZKE – SZESE Győr
Október 7. (szombat) 17 óra: NEKA – SZKE

Hajrá, Batta! (Forrás: szazhalombattaike.hu)