Varrodai találkozó
2017-09-18 - Varrodai találkozó volt a Csónakházban augusztus 27-én. Szécsényiné Zsuzsa, Tóth Józsefné és Berta Kati szervezte. Mindenki mozgósítva volt, mindenki szólt mindenkinek. Nagy volt a várakozás, nagyon sokan 40 éve nem láttuk egymást.
A varrodában nagyon sok lány, asszony dolgozott 1966 és 2011 között. Szinte időutazáson estünk át.

Hát, kezdem az elején. 1967-ben jött be az első GYES. Sok gyerek született. Mi még fiatalok-anyák, Ratkó-gyerekek voltunk. A férfiaknak volt munkalehetőségük, de az asszonyoknak nem. Azt nem tudom, hogy kinek köszönhettük a RIP Ruhaipari Szövetkezetet, de mint munkalehetőség nagyon jól jött. Nagyon sok mindent kaptunk: munkát, jó kis közösségek kovácsolódtak, tiszteletet. Tiszteltük egymást, 17-65-ig minden korosztályt. Tiszteltük vezetőinket.

Szövődtek barátságok. Érdről, Ercsiből, Keresztúrról, Besnyőről jártak dolgozni. A német Strauss cégnek varrtunk nadrágokat, később kabátokat. Sokat dolgoztunk, vidámak voltunk és fiatalok.

Volt mire visszaemlékezni, kollégákra, meg az eltávozottakra. Jókat sztorizgattunk, előkerültek a fényképalbumok, újságcikkek. Mindenki mutogatta az unokák képeit, sok gyönyörű arc mosolygott a képeken. Még a varroda üdvöskéje, Beba is eljött Szalonikiből. Az idő vasfoga nem fogott rajta – ugyanolyan vidám, jókedvű, mint negyven éve volt.
Mindenki örült mindenkinek. Se vége, se hossza nem volt a beszélgetésnek. Nagyon jól éreztük magunkat.

És lehet, hogy lesz folytatása.

Héthelyiné Ildi