Sikeresen lezárult a Kormányablak ügyintézői képzés második üteme
2017-09-15 -
A Pesti Vármegyeháza Dísztermében augusztus 24-én vehették át oklevelüket azok a Pest megyei és fővárosi állami tisztviselők, összesen 147-en, akik elvégezték a Kormányablak ügyintézői képzést. Az ünnepélyes alkalmon részt vett Belányi Márta, a Miniszterelnökség hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára, György István, Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető kormánymegbízott és Tarnai Richárd, a Pest Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja.
 
Tarnai Richárd a jelenlévő állami tisztviselőkhöz szólva köszöntő beszédében kiemelte, hogy "a kormányhivatal számára fontos, hogy a munkatársaink a szakmai felkészültség mellett jó emberek is legyenek. Olyan ügyintézőkre van ugyanis szükség, akik mindig megtalálják azt a mondatot, amely segít az ügyben, akiknél munkaeszköz a kedves odafordulás és általában az emberség". Beszéde végén a kormánymegbízott megköszönte a kormányablak ügyintézőknek, hogy vállalták a kihívást, amit a felnőttkori tanulás és a vizsgázás jelent.

György István, a Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető kormánymegbízott beszédében szólt arról, hogy rendkívül fontos és nehéz az a munka, amelyet a kormányablakok munkatársai végeznek, hiszen ők a közigazgatás arcai, akiknek akkor is mosolyogniuk kell, ha közben komoly kihívás elé állítják a türelmüket. György István továbbá a területi közigazgatás fejlesztésének legsikeresebb részének nevezte a kormányablakokat.

Belányi Márta helyettes államtitkár szintén a türelmes és ügyfélbarát hozzáállást emelte ki beszédében, és hangsúlyozta, hogy a jelenlevő kormányablak ügyintézők munkájának jelentősége azért nagy, mert ők találkoznak az ügyeiket intéző emberekkel és problémáikkal először, és nekik kell ezekre, jelenleg akár több mint ezerötszáz ügytípusban megoldást találniuk.

Az ünnepi beszédek után az Kormányablak ügyintézői képzés második ütemének Pest megyei és fővárosi résztvevői Belányi Márta helyettes államtitkártól oklevelet vehettek át, amelyhez Tarnai Richárd és György István kormánymegbízottak gratulációját fogadhatták.

2017. június 15-én sikeresen lezárult a Kormányablak ügyintézői képzés második üteme, melynek eredményeként országosan 569 állami tisztviselő veheti át a Kormányablak ügyintézői végzettséget igazoló bizonyítványát.

A Kormányablak ügyintézői képzés a Veszprém Megyei Kormányhivatal és a Miniszterelnökség alkotta konzorciumKÖFOP-2.1.3-VEKOP-15-2016-00002 "A területi államigazgatási szervek humánerőforrásának fejlesztése" című kiemelt projektjének egyik kulcsfontosságú képzési programja.

A projekt célja, hogy olyan belső képzéseket és naprakész ismeretanyagot biztosítson a területi államigazgatás munkatársai számára, amelyek hosszú távon képesek javítani a szolgáltató szemléletű feladatellátáshoz szükséges intézményi és személyi feltételeket,növelve ezáltal az ügyintézés minőségét, az ügyfelek elégedettségét.
A több szakaszban megvalósuló Kormányablak ügyintézői képzés első két ütemében összesen 1363 fő szerzett Kormányablak ügyintézői végzettséget.
 
2018 év végéig három ütemben további 2400 fő képzése tervezett.
 
(Miniszterelnökség/PMKH)