Segítenek visszatalálni - Ghymes koncert a szerzett látássérültekért
2017-09-12 - Idén is jótékonysági zenei rendezvényt hirdetett a Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete (BULÁKE). Az október 14-i budaörsi Ghymes koncert bevételét egy olyan rehabilitációs központ működtetésére szánják, amely a látásukat elvesztőket támogatja az új élethelyzethez való alkalmazkodásban.
A budapesti, pest- és Fejér megyei, frissen látásukat vesztett emberek ellátását felvállaló elemi rehabilitációs központ október 1-jén nyílik meg Budaörsön, a Patkó utca 7. alatt, a BULÁKE gyógymasszőrstúdiója mellett.

Hazánkban évente több mint 6000 ember veszti el a látását, akik nem tudnák újrakezdeni az életüket segítség, társadalmi támogatás nélkül. Meg kell tanulniuk közlekedni, kommunikálni, tanulni, illetve munkát és társadalmi szerepeket vállalni, vagyis a szerzett akadályokkal is önállóan élni. Ezt célozza az elemi rehabilitáció.

A Szem(l)életmód Rehabilitációs Központban felnőtt korú, azaz 16 éven felüli látássérültek részére nyújtanak ingyenes szolgáltatásokat. Erre a programra elsősorban azokat várja az egyesület, akik felnőttkorukban váltak látássérültté, de emellett továbbra is segítséget nyújt a fiatalabbaknak és azoknak is, akik gyermekkorukban veszítették el látásukat, illetve a látássérülésük mellett egyéb fogyatékossággal, társuló betegséggel élnek.

Az új központ anyagi bázisát állami pályázaton nyerték el. A támogatásból fedezik a közreműködők bérét és finanszírozzák a működési költségek egyéb  részét. Kifizethetik belőle a most felújított helyiség bérleti díját, de nem fordíthatják például magára a felújításra. Ezért szánják erre a Ghymes koncert bevételét.

A központban szakemberek támogatásával sajátíthatják el a látássérültek azokat a technikákat, amelyek révén újra képesek lesznek az önálló életvitelre. Segítséget kapnak a speciális segédeszközök kiválasztásához, az elérhető támogatások feltérképezéséhez, a számítógéphasználathoz, az új életvitel kialakításához. Megtanítják őket tájékozódni, közlekedni, ügyeket intézni, illetve az olyan mindennapos tevékenységekre is, mint az öltözködés vagy a házi munka.

Az egyebek mellett Kossuth-, Arany Zsiráf és eMeRTon-díjjal is elismert Ghymes zenekar 34 éve alakult Szarka Gyula vezetésével Nyitrán olyan zenészekből, akik előtte rockot, komolyzenét, régizenét játszottak. Első táncházaikat és népzenei koncertjeiket a Nyitra melletti Gímes (régi írással Ghymes) községben rendezett ifjúsági táborban tartották, innen ered a név, amit 1984-ben vettek fel. Az évek során a népzenei elemek alkotói elképzeléseikhez simultak és megszületett eredeti, sajátos világzenéjük, amelyet Radics Gábor zenei újságíró úgy fogalmazott meg, hogy "A Ghymes minden irányból érkezik, de pontosan közép-kelet-európai szívünk közepébe tart.“