Új darabok, új bemutatók
2017-08-08 - Az élethez a mainál nem több szabadság, hanem lényegesen több fegyelem szükséges – talán ez az egyik üzenete Fazekas István legújabb drámáinak.  Az Új Színház a szerző Béres Józsefről írt színdarabját továbbra is játszani fogja, s más Fazekas-műveket is színpadra visz.
Fazekas István a reformáció gondolataihoz kapcsolódóan ebben az évben két színdarabot is írt. A méltatlan című történelmi dráma Huszár Gál életének egyik jelentős pillanatát dolgozza fel. A hátteréről a szerző a mű előszavában így vall: "Verancsics Antal latinul írt verseinek fordítása közben sejlett föl bennem először a gondolat, hogy a mai kor emberének érdemes lenne bemutatni a magyar reformációnak azt a sokfajta feszültségtől szikrázó pillanatát, amelyben az ízig-vérig humanista, ám a római egyház egységét féltő egri püspök (Verancsics Antal) és a magát Méltatlannak nevező magyar prédikátor (Huszár Gál) egymással összecsap. Egy minden kétségbeesést száműző idő vizsgálata ez: olyan hősöket idézhetünk magunk elé, kik nemcsak a hitnek, de a tárgyilagosságnak is bajnokai. Akik tetteikkel ma is arra intenek, nem lehet Isten kiválasztó kegyelmének titkairól vitatkozni anélkül, hogy ne tudnánk, mi a valós bűnbánat és mi az igazi imádság." A történelmi drámát az Új Színház felolvasó színház keretében ez év október 29-én és 30-án állítja színpadra, a darab rendezője Kerényi Imre Kossuth-díjas rendező lesz. Szintén a reformációhoz kapcsolódóan írta meg Fazekas A kovácsműhely című hangjátékát, amely Dévai Bíró Mátyásról szól. A darabot az Új Színház színészeinek közreműködésével készíti majd el és sugározza a Lakihegy Rádió. Ebben az évben készült el Fazekas István a Pilátus éjszakája című, kétszemélyes történelmi drámájával is, amelynek ősbemutatóját november 7-én Harkányban tartja a Protestáns Szabadegyetem. Pilátust Szarvas Attila, Pilátus feleségét Gregor Bernadett alakítja majd. A szerző Elvira című drámáját az Új Színház várhatóan a következő évadban tűzi műsorára.