Arccal a vasút felé - Képviselő-testületi összefoglaló
2017-06-29 - Külterületi ingatlanok vagyonkezelési jogáról mond le a százhalombattai önkormányzat a hamarosan kezdődő vasútfejlesztés érdekében. A képviselő-testület június 29-i ülésén elhangzott, a nagyszabású beruházásról folyamatosan és pontosan szeretnék tájékoztatni a lakosságot, amihez a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közreműködését kérik.
Oláh M. Zoltán főépítész elmondta, hogy a fejlesztés előkészítése nem kevesebb, mint hat éve zajlik. Az önkormányzat folyamatosan együttműködött a NIF-fel annak érdekében, hogy a különféle rendezési tervek összhangba kerüljenek a projekttel. Évek óta készülnek az engedélyezési tervek a vágányokra, a pályára, a fejlesztés eredményeként ugyanis megnövekszik a vonatok sebessége, amely érdekében átépül a jelenlegi vasúti pálya, Ercsi felé pedig el is hagyja a jelenlegi nyomvonalat. A NIF projektje keretében megújul a vasútállomás épülete, alujárót építenek a peronokhoz és az ipari park felé. Korszerűsítik és bővítik a P+R parkolót, de teljes egészében megváltozik, funkcionálisabbá és "emberközpontúvá" válik a vasútállomás  előtti tér is. Utóbbi rekonstrukciója az önkormányzat által rendelt tanulmány alapján készül el.
 
Mivel a vasúti forgalom sebességnövekedése miatt nem lehetnek a pályán szintbeli kereszteződések, körforgalom és felüljáró váltja ki az ipari park előtti sorompót.  Megszűnik a szeméttelephez vezető aluljáró, és új út épül az ipari park felől a szeméttelepig, amely az ipari park déli részének feltárását is előkészíti. Ehhez az úthoz az önkormányzat biztosít telket, de a nagyszabású korszerűsítés szinte valamennyi eleme a város és a NIF szoros együttműködésével valósul meg. Egyebek mellett a helyszűke miatt támfalat kell építeni a hulladéklerakó és a vágányok között, amely érdekében a NIF-nek át kell építenie, az önkormányzatnak pedig ez után rekultiválnia kell a 4-es lerakókazettát. Bővül a MOL-bejárat közeli felüljáró, és úgy alakul át a forgalmi rend, hogy a veszélyesanyag-forgalom közvetlenül az autópályára irányuljon. Az olajfinomító pályaudvarához az üzem és Ercsi felől is új út épül. Az erőmű felől érkező iparvágányt nem érinti a korszerűsítés. Az önkormányzat azt kérte a NIF-től, hogy amint kiválasztásra kerül a kivitelező, történjen meg és a továbbiakban legyen folyamatos a lakosság tájékoztatása.
 
Napirend előtt
Egyperces csenddel tisztelgett a testület a 86 éves korábban elhunyt Rátosi Ernő előtt. A DUFI egykori igazgatója, Százhalombatta díszpolgára rengeteget tett az olajiparért és a város fejlődéséért – mondta Vezér Mihály. Egész életében szerénység és alázat jellemezte, mindvégig élvezhette a szakma és a munkatársak megbecsülését. A polgármester másik témaként arról tájékoztatott, hogy mivel a VSZK július 1-jével kft-ként működik tovább, lehetővé vált, hogy a látogatók ingyenesen használják a strand előtti parkolót. A változástól azt is remélik, hogy csökkeni fog a környező utcák terhelése.
 
Szalai Attila elmondta, minden nyáron gondot okoz a fiatalok éjszakai randalírozása a parkokban. Megköszönte a rendőrség hathatós fellépését, amely során már nemcsak elbeszélgetnek a hangoskodókkal, hanem öt-tízezer forintos pénzbírságot is kiszabnak, de kiemelte: elsősorban a szülők felelőssége és feladata lenne, hogy betartassák a gyerekekkel az együttélés írott és íratlan szabályait. Örömmel vett részt a Szent László Napok keretében rendezett jó hangulatú és sikeres labdarúgótornán, miként a VUK több száz fős szintén remekül sikerült évzáró családi napján is. Köszönet a szervezőknek.
Klimsa Arthúr szintén elismerését fejezte ki az Óvárosi Napok szervezőinek és közreműködőinek. A rendezvényről mindenkitől csak pozitívumot hallott.  Intézkedésre van szükség a cserkészotthonba vezető feljáró felújítása érdekében, az ugyanis elfogadhatatlan állapotban van. Ismét arra kérte a jegyzőt, találjon megoldást az óvárosi elhanyagolt, elhagyott lakóingatlanok rendezésére, mert az omladozó épületek látványa, a patkányok megjelenése ingereli a járókelőket és a szomszédokat. Hangsúlyozta: a tulajdon kötelezettségekkel is jár.
 
Nagy Balázs arra kérte a városlakókat, ha éjszakai csendháborítást tapasztalnak, minden esetben tegyenek bejelentést a 112-es segélyhívó vonalon, mert így érhető el, hogy a rendőrség eljárjon a randalírozókkal szemben. Hozzátette, újabb jelenség, hogy egyesek krosszmotorral járják a parkokat, amely nemcsak zajos, hanem érték- és környezetromboló is. Kérte a rendőrség fokozott figyelmét.
 
Szél Pál a besurranó tolvajokra hívta fel a figyelmet, akik rendszerint nyáron jelennek meg a meleg éjszakák miatt nyitottabb ingatlanokban. Arra kérte a kertes városrészek lakóit, ne csak a saját tulajdonukra, hanem környezetükre is ügyeljenek. Ha pedig gyanúsat tapasztalnak, azonnal hívják a 112-t.
 
Sinka László beszámolt róla, hogy nemrég önkormányzati delegáció járt az oroszországi Kalinyinecben, amely várossal tavaly kötöttünk partneri megállapodást. A delegáció szívélyes vendéglátásban részesült, és megállapodás született a kulturális, sport- és oktatási együttműködés további erősítéséről. Köszönetét fejezte ki a képviselő-testületnek, hogy 3 millió forintra emelték az Óvárosi Szent László Napok támogatását, amely lehetővé tette, hogy nagyon sok és nagyon sokféle színvonalas program valósuljon meg 14 civil szervezet bevonásával, a BKK koordinálása mellett, mindenki örömére.
 
Szabó Zoltán szintén köszönetet mondott a képviselő-testületnek, de a BKK-nak, a HBVK-nak, a "Matrica" Múzeumnak, a VSZK-nak, a rendőrőrsnek és a SZÁKOM Kft-nek is, amiért a tanév folyamán hozzájárultak ahhoz, hogy az iskolák oktató-nevelő munkája színvonalas legyen. Az iskolai dolgozóknak és a diákoknak szép nyarat, jó pihenést kívánt. A Szent László Napok programjai közül a kispályás focitornát emelte ki, amelyet immár az utánpótlás-korosztály számára is megrendeztek, de emellett a lövészetet és íjászatot is kipróbálhatták a résztvevők. A képviselő köszönetét fejezte ki a szervezőknek, valamint Szalai Attilának, aki hússütéssel járult hozzá a jó hangulathoz.
 
Kovács Lajos a nemrég átadott körforgalmak felújításához gratulált a Szákom Kft-nek és a közreműködőknek. Pontosan, jó minőségben és a közlekedést a legkisebb mértékben hátráltatva készültek el a rekonstrukciók, amely minden elismerést megérdemel. A felfestésre még a hétvégén sor kerül – ezúttal is este, illetve éjjel történik majd a munkavégzés. Másik témaként arra kérte a rendőrséget, a közterület-felügyeletet és "mindenkit, aki tehet valamit az ügyben", hogy lépjenek fel az illegális szemétlerakás ellen a szelektív hulladékgyűjtő szigeteken, mert tarthatatlan, hogy a Szákom folyamatosan magas költségen mentesíti azokat a sittől és egyéb szeméttől, de a helyzet mégis napról napra ugyanaz.
 
Török Sándor a július 1-jei Semmelweis és Köztisztviselők Napja alkalmából köszönetet mondott a két szakterület dolgozóinak, "akiknek munkája szinte mindenki számára nélkülözhetetlen." A köztisztviselők munkaszüneti napja megszűnt, a javadalmazásuk hosszú ideje nincs arányban a teljesítményükkel. Amit lehet, az önkormányzatnak is meg kell tennie, hogy javuljon erkölcsi és anyagi elismerésük.
 
Battai életpályamodell
Helyi életpályamodellt dolgoz ki az önkormányzat az orvosok városba hívása és itt tartása érdekében. Török Sándor szakbizotttsági elnök elmondta, hogy az önkormányzat nagy fába vágta a fejszéjét, a tervezett intézkedések – egyebek mellett az egy éve betöltetlen gyermekorvosi praxis pályáztatása – nem kicsi és hosszú távú anyagi áldozatvállalást követelnek a várostól, de az egészségnél nincsen fontosabb. Hozzátette, az egészségügyi ellátás terén nem ez az első olyan lépés, amellyel Százhalombatta megelőzte a korát. Emlékeztett a HPV elleni ingyenes védőoltás bevezetésére, amelyet néhány év múlva állam szinten is megvalósítottak.
 
Támogatták Szalai Attila önálló indítványát, hogy folytatódjon a volt kenyérgyár melletti kutyafuttató lekerítése. Sinka László és Pap Miklós javaslatára emléktáblát állítanak Pável Nándor egykori iskolaigazgatónak. Szabó Attila indítványára pedig a jövőben egy közös egyesületben versenyeznek a kézilabdaszakosztályok. 
 
Pótköltségvetés
1,1 millió forintos póttámogatást biztosítanak a Szülők Fóruma Egyesületnek, támogatják az egészségügyi központban és a Régészeti Parkban aktuálissá vált felújításokat, és 800 ezer forintos pótköltségvetési támogatásban részesül a SZIKE. Utóbbi ellentételezéseként azonban az eredetileg elkülönített 3 helyett csak 2,2 millió forintot osztanak ki az ifjúságpolitikai pályázati keretből. Megszavazták a zöldfelületeket karbantartó ZÖFE 10 százalékos szolgáltatási díjemelését, a görög önkormányzat 300 ezer forintos kérelmét anyaországi látogatásra, a Sérültekért Alapítvány 2 millió forintos póttámogatását, a Promotion Service Kft. rádióműködtetésre és eszközfejlesztésre vonatkozó plusz igényét, valamint a rövidpályás úszó OB versenybírói díjazásra fordítandó támogatását is.  
 
Döntöttek arról, hogy 5,5 millió forintból 11 férőhelyes parkoló épül a Berzsenyi Dániel utcai szolgáltatóház előtt. A beruházást a Szákom bonyolítja le.
 
Hozzájárulnak a rendőrőrsépület belső felújításának befejezéséhez és a közvilágítási lámpatestek bérléséhez és karbantartásához. Utóbbi kapcsán Szalai Attila szóvá tette, hogy a hibabejelentésnek hétvégén is működnie kell. 1,5 millió plusztámogatást kapott a polgárőrség.
 
A pótköltségvetési rendeletet 14,894 milliárd forintos bevételi-kiadási főösszeggel és 1,462 milliárd forintos hiánnyal fogadta el a képviselő-testület. A deficitet az értékpapír-portfólióból származó hozamokból, valamint 200 millió forintos tartalékbevonásból fedezik.