Hedry Mária: Zrínyi Ilona- színmű egy hangra
2017-06-29 - A KlebersbergKultúrkúriaprodukciója a zsámbéki Romtemplomban július 7-én 20 órakor.
A monodráma hitelesen mutatja be Zrínyi Ilona sokarcú, izgalmas alakján, drámai sorsán keresztül a magyar történelem egyik legbonyolultabb s egyben legvitatottabb korszakát. Zrínyi Ilona Thököly Imréhez és fiához, Rákóczi Ferenchez fűződő viszonya alkotja a darab gerincét. A címszereplő nőként, anyaként és a hazaszeretet emblematikus személyiségeként jelenik meg az előadásban, s teszi hitelessé a konfliktusok közötti emberi nagyságát.

A darab időutazásként öleli fel Zrínyi Ilona felnőtt életének minden fontos korszakát. Az első jelenetben hajón utazik kíséretével és Thökölyvel száműzetésének utolsó és legtávolabbi állomása, Kis-Ázsia  felé. Egyedül van a fedélzeten, s az éjszaka csendjében megidézi életének állomásait. A vissza-visszatérő színhely keretezi az előadást. Zrínyi Ilona alakján keresztül képet kapunk a XVII. századi Magyarország politikai állapotáról, katonai eseményeiről, a kuruc korszak kezdeteiről.

Zrínyi Ilona megidézi apját, Zrínyi Pétert, akit hős katonaként az osztrák császár perbe fogott, és árulás koholt vádjával kivégeztetett. Látjuk a főszereplőt esküvőjén Munkács várában és a Thököly iránti szenvedély ellentmondásos  stációiban.

A korabeli krónikák rajongással beszélnek a nőről, aki az utolsó pillanatig védte a rá bízott várat, noha a reménytelenség nyilvánvaló volt, de ő ilyen módon akart hazájának becsületet szerezni.

A vár kénytelen feladása után Bécsbe kerül gyermekeivel, ahol a megállapodás ellenére elszakítják tőle Ferenc fiát. Az osztrák árulás másodszor is kettétöri életét. 4 évi tartózkodás után Thököly kiváltja két elfogott osztrák generálissal, s engedélyezik, hogy kövesse urát török birodalmi helyekre. Így él majd Bulgáriában, Konstantinápolyban, s végül Nikodémiában, ahova a hajó viszi. A darab tömören ragadja meg életének fontos pontjait, s ezekből fonja meg egy rendkívüli személyiség portréját a dráma lehetőségeit kihasználva.

Zrínyi Ilonát Juhász Róza formálja meg a színpadon, a rendező Árkosi Árpád, a díszlet- és jelmeztervező Libor Katalin, zene: Rossa Levente, dramaturg Kulcsár Edit.
(Jegyárak: teljesárú: 2.000Ft, diákjegy: 1.000Ft. Jegyrendelés: info@zsambekinfo.hu, 23 342 318;

FB belső üzenetben: Zsámbéki Színházi Bázis https://www.facebook.com/zsambeki.szinhazibazis/ A megrendelt jegyeket az előadás helyszínén, legkésőbb az előadás előtt fél órával lehet átvenni. Csak készpénzes fizetési lehetőség van. Jegyek elővételben megvásárolhatók a jegy.hu oldalán: https://www.jegy.hu/program/hedry-maria-zrinyi-ilona-a-klebersberg-kulturkuria-produkcioja-82322. További programok a Zsámbéki Színházi bázison: https://www.facebook.com/zsambeki.szinhazibazis/, http://www.zsambekinyariszinhaz.hu/)