Viharos döntőben arany
2017-06-26 - A szezon harmadik tornájára utaztak a Lucky Hands strandkézis lányai június utolsó hétvégéjén. Az előző fordulókhoz hasonlóan nagyszerűen játszottak és aranyérmet szereztek.
Minárovits Gábor vezetésével kezdték meg az edzéseket a Lucky Hands sportolói május végén a Városi Strand homokos pályáján. A lányok kevés hibával, kreatív megoldásokkal és példaértékű csapategységet mutatva hozták az eredményeket az eddigi tornákon. Budakalászon és Dabason is ezüstérmet szereztek. A Lupa-tó mellett Lomen Dóri a torna legjobb játékosa lett, Dabason Ruppa Csilla a legjobb kapus címet szerezte meg.

A Karát Kupa-sorozat június 24-25-i, balatonakarattyai második fordulójára kilenc csapat nevezett. A sorsolás nem igazán kedvezett a Lucky Hands-nek, az erősebb ellenfeleket felsorakoztató csoportba kerültek. A csapat a várakozásnak megfelelően, szoros meccseket játszva, egy vereséggel és három győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé. A helyosztókon minden battai játékos céltudatosan küzdött az aranyéremért, majd a döntőben, az első szett elvesztése után mindenki mozgósította erőtartalékait.

A második játékrészben már négypontos vezetést szerzett az LH, és csak a hirtelen érkező vihar tudta megállítani a lányokat. A szervezők döntése alapján megosztott aranyéremmel zárult a Laza Ladyk – Lucky Hands mérkőzés. Legközelebb a Lupa-tónál lehet szurkolni a strandkézilabdásoknak július 8-9-én.