Az ünnepelt otthonában fogadta az önkormányzati delegációt, amelyben második felesége halála óta, több mint tíz éve egyedül él. 1927. április 27-én született Érden. Nyolcan voltak testvérek, ma már csak ketten élnek. Habár a nyolcosztályt színötös bizonyítvánnyal végezte el, a család nagyon szerény anyagi körülményei miatt kőművesnek tanult, mert azzal már inasként is lehetett keresni. Tóni bácsi legénykorában sokat átjárt a "hegyen" Battára udvarolni. Katonai szolgálatra 1944 szeptemberében kellett bevonulnia. Első munkahelyén, a Kelenföldi Erőműben 1946-ban helyezkedett el, a háborús károk helyreállítása volt a feladata. Ott ismerkedett meg Csenterics Sándorral, aki később, 1963-ban Százhalombattára, a Dunamenti Erőműhöz csábította. "Nagyon büszke vagyok erre, hiszen ez a munkám és emberi hozzáállásom elismerését jelentette számomra." A mai napig abban az Augusztus 20-a utcai otthonban él, amit szolgálati lakásként kapott ötven évvel ezelőtt, amikor Százhalombattára költözött.

Első házasságából egy lánya született, két unokája és három dédunokája van. Első feleségét, majd második feleségét és egyetlen lányát is elveszítette. "Nehéz így az élet, de csinálni kell, ameddig lehet!" Tóni bácsi – ha nem is könnyen, de – gondoskodik saját magáról: vezeti a háztartást, egyik nap bevásárol, másik nap megfőz. Hallása, fizikai ereje csökkent, "nem könnyű kilencven évesen az élet, itt-ott mindig fáj, én tökéletes már nem leszek", de jókedélye egy pillanatra sem hagyja el. Sok régi barát és régi kolléga látogatja, és ha a közérzete engedi, kiül velük a ház mögötti parkba beszélgetni.

Szabadidejében nagyon sokat rajzolt. Leginkább ezekre az alkotásokra, kőművesmesteri vizsgájára és arra büszke, hogy húsz év művezetőség után ment nyugdíjba a Dunamentiből. Amit sajnál – és ma másként tenné –, hogy nem tanult tovább. Véleménye szerint a hosszú életben nincs titok, "csak csinálni kell, szépen, nyíltan, szorgalmasan."