Bár a mai gyerekek egészen mások, mint a tíz-húsz évvel ezelőttiek, az idegrendszerük nem módosult annyira, hogy ne lehetne őket ugyanúgy motiválni – csak ismerni kell a törvényszerűségeket. Az egyik ilyen, hogy a motiváció izgalmi állapot, amit hiány hoz létre. Persze, a gyermek, diák hiánya, és nem a pedagógusé! Bár, mint annyi minden más, a motiváció is ragadós.

Ennek az izgalmi állapotnak az eléréséhez kellően mély húzóingerre van szükség. Nem lesz elég a pirospont, a nyomda, az "élet" vagy az érettségi emlegetése. Az idegrendszernek azt a részét kell megérinteni, amelyet a szakemberek "emlősagynak" neveznek. Ez a terület az életfenntartásához nélkülözhetetlen és befolyásolhatatlan "hüllőagy" és a "racionális agy" között található. Ott, ahol a játékosság, a kíváncsiság, a felfedezés, a kötődés, a hódítás és odaadás ösztöne működik.

Az idegrendszernek kielégítő aktivitásra, vagyis az életkornak megfelelő ingerekre van szüksége a motivált állapothoz. Az ovisok számára például ez nem az angoltanulás. (Pécsi Rita sajnálja, vagyis nem, de nem.)  Ha a gyerek nem a számára megfelelő ingert kapja, becsukódik, mint az izom, amit nem használnak, és akkor serdülőkorban jön a kérdés: "Miért nem kíváncsi?" Ráadásul az unalom fáj is, ha nincs inger, teremteni fog magának.

Számos kísérlet igazolja, hogy a külső motiváció csak átmenetileg lehet sikeres. Ha jutalmazok egy tevékenységet, a jutalom kerül a figyelem középpontjába. A dicséret akkor motivál igazán, ha "A Zsófi néni mondta!", mert abban már az érzelmi kötődés is benne van. Ha valamit muszáj csinálni, akkor rendszerint nem megy, mert hiányzik a szabadság és a kötődés. Ha a tevékenység mások célja, értéke, érdeke mentén szerveződik, az megfojtja a kötődési igényt. Ilyenkor gyakran megállapítja a felnőtt, hogy "Ennek semmi nem jó!"

A külső motiváció szituatív, nincs áttételes hatása. Ez azt jelenti, hogy ötösöm van matematikából, de csak matekórán, az ötösért számolok, úgy hogy a piacon viszont átvágnak. "Mióta dolgozik itt a gyárban? Amióta megfenyegettek, hogy kirúgnak." A külső motiváció eredményes lehet a monoton munka elvégzéséhez, vagy rövidtávon, egy rendrakásra, de hosszabb távon – és ezek már Csíkszentmihályi Mihály megállapításai - elnyomja a belső motivációt, csökkenti a teljesítményt, rombolja a kreativitást, a jó szándékot, csalásra, kerülő utakra vezet és a rövid távú gondolkodást támogatja.  
A belső motiváció olyan alapszükségletekre épül, mint a kompetencia-szükséglet, a "meg tudom csinálni" élménye. A "majd én" érzése kicsi kortól az élet végéig elkísér. Fontos támasz a növekedésélmény, az "Egykerekezek!", "Egylábazok!", "Én főztem!" élménye. Amikor a tevékenységben megéljük egyéni adottságaink fejlődését, akkor minden más eltörpül. Ezt nevezte el a fent említett világhírű pszichológus flow-nak, vagyis áramlásnak, amelyet tulajdonképpen a boldogsággal azonosít.

Ezért óriási hiba azt a tevékenységet megtagadni a gyerektől, amiben jó: "Nem mehetsz kosarazni, mert nem tanulsz!" Éppen ellenkezőleg: ha behozhatja az osztályba a legót, akkor a tanuláshoz is erőt merít az élményből, hogy valamiben nagyon jó. Vagyis fel kell venni a tevékenységrendszerbe az egyéni adottságokat.

A külső motiváció tömegembert eredményez, a belső mozgás támogatása azonban olyan személyiséget nevel, aki nem utasításfüggő, hanem képes az önálló döntésre.

A gyereket nem nagyon érdekli, hogy valami "fontos", ha viszont sikerül felkelti a spontán érdeklődését, "nyitva marad", kitart a tevékenységben, mert jól érzi magát. Ha unalmas, száraz a tananyag, lehet "mazsolázni" benne, vagyis kiemelni azokat az elemeket, amelyek mégis képesek felkelteni a kíváncsiságot, illetve a bizonyítási vágyat. Akár "mazsolásról mazsolára" is lehet haladni, hiszen mi, felnőttek is így motiváljuk magunkat: "Ha elmosogattam, iszom egy kávét."

Húzóinger a problémafeszültség oldására irányuló igény. "A jó pedagógus megmutatja, merre nézz, de nem mondja meg, mit láss." Húzóinger az élményszerűség – amely érzékszervi, esztétikai, morális (tudok segíteni) és intellektuális (aha!) is lehet -, a kiegyensúlyozott, teherbíró társas kapcsolati rendszer – az együtt éneklés az egyik legnagyobb motiváló tényező -, eredménykontroll helyett pozitív visszajelzés az erőfeszítésre, váratlan jutalom, a segítő szándék egyértelműsége. Utóbbira negatív példa a "Minden dolgozatba teszek egy kis cseles kérdést." Ne tegyél! - javasolja Pécsi Rita.         
További támasz a belső motivációnak a javítás és az újrakezdés lehetősége, a világos, áttekinthető elvárások, az elvégezhető feladatmennyiség, az érhető és rövid időn belüli visszajelzés – vagyis nem "Majd, ha apád hazajön, megbeszéljük."   

Gátolja a belső motivációt a túl sok szabály, a külső jutalom, főként, ha "jár", a kemény maximalizmus, a szorongás – ami minden tanulási funkciót gátol -, a teljesítménykényszer és a lezárt, negatív visszajelzés. Egyetlen néma rálegyintés évekre "elintézhet" mindent. Ne feledjük, a mondanivalónknak csak 7 százaléka szó!

Nem motiválható a gyerek, ha szétesik körülötte a család. Ilyenkor elsőként társas kapcsolódásra van szüksége. Ha képességhiányt érez – "úgysem tudom" -, bontsuk le a feladatot nagyon kis részekre! "Nem kell biciklizned, csak ülj rá, majd tollak." Ha stratégiagátlással küzd, vagyis nem tudja, hogyan, vezessük végig az apró lépéseken! Ha például nem képes beosztani a zsebpénzt, adagoljuk borítékokba! Ha erőfeszítésgáttal szembesülünk, vagyis a gyerek úgy érzi, nem éri meg neki, derítsük ki, hogy mikor érné meg, esetleg fogalmazzuk át a célt, vagy egész egyszerűen engedjük el a feladatot! Mérjük fel, ha tehetetlenséggát akadályozza a motivációt! Erről akkor beszélünk, ha a gyerek tényleg képtelen az adott feladatra. Ha mindig kettest kap, az demotiváltsághoz, depresszióhoz, végül devienciához vezethet.

A motivációt személyessége teszi művészetté. Mégsem szabad sajnálni rá az időt, a motivált gyerek ugyanis képes lesz megtanulni a felvételire vagy a vizsgára azt a tananyagot is, amely esetlegesen a motivációra szánt idő miatt elmaradt.

Pécsi Rita előadását egy történettel zárta, amelyben egy idős embert megkérdeznek, miként képes felgyalogolni egy magas hegyre, ő pedig azt feleli, a szívét már előre küldte. Ha a szívet sikerül "előre küldeni", a test többi része magától követni fogja. Ehhez pedig nemcsak a gyermeki idegrendszer működését és a mesterségbeli fogásokat, hanem a gyermek szívét is ismerni kell, és "a tiédet is bele kell adni."