Battai Könyvünnep másodszor
2017-05-17 - Egész napos ingyenes programmal csatlakozik a 88. Ünnepi Könyvhét és Gyermekkönyvnapok eseményeihez a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtár. Könyvvásár, író-olvasótalálkozók, kiállítások teszik teljessé a második alkalommal megrendezésre kerülő Battai Könyvünnepet június 9-én.
A rendezvényhez kapcsolódóan megnyílik a Magyar Művészkönyvalkotók Társaságának kiállítása 8-án, 17 órakor. A csoport 1993-ban alakult néhány képzőművész – köztük László Bandy, százhalombattai alkotó – összefogásával, akik különböző technikákat felhasználva, a könyv fogalmának határait kiterjesztve hoznak létre egyedi alkotásokat. Európa számos könyvfesztiválja után most a HBVK gyermekkönyvtárának előterében találkozhatunk munkáikkal.

A pénteki nap mindenekelőtt a már hagyományos, látványos közös olvasással kezdődik 9 órakor a Szent István téren. A könyvtárosok mindenkit várnak a "Dobj el mindent, és olvass!" akcióra.  Tavaly az időjárás bekergette a résztvevőket a főtérről a könyvtárba, ahol több mint hétszázan merültek egyszerre olvasásba. A tízperces akció célja, hogy megmutassa, mindannyian tudunk egy kis időt szakítani arra, hogy kikapcsolódjunk a mindennapok rohanásában, ha csak egy versnyi időre is. A program idén könyves piknikkel is kiegészül: aki teheti, folytathatja az olvasást a könyvtár mögött álló Hamvas-fánál. A fa árnyéka méltó hely irodalmi, filozófiai beszélgetésekhez, kellemes és tartalmas együttléthez.

Az események 10 órakor a gyermekkönyvtárban folytatódnak, ahol ünnepélyes keretek között útjára indul a Könyvkelengye nevű kezdeményezés. A Védőnői Szolgálattal közösen indított program keretében a kismamák könyvajánló kiadványt kapnak, benne olyan szak- és szépirodalmi kínálattal, ami segíthet a szülővé válás és a kisbabagondozás folyamatában.

Könyvvásár kezdődik 14 órakor, a kiadók széles választékából lehet majd válogatni. Helyi és környékbeli szerzők is elhozzák köteteiket, dedikálnak és beszélgetnek az érdeklődőkkel. A SZÉK (Százhalombattai Szépírók Köre) tagjai mutatkoznak be 16 órakor és olvasmányokat is ajánlanak a közönség figyelmébe.

Benkő Lászlóval, a Történelmiregény-írók Társaságának tagjával, több mint negyven kötet szerzőjével találkozhatnak az érdeklődők 17 órakor. A népszerű író elsősorban a magyar történelem izgalmas epizódjait, személyiségeit mutatja be könyveiben.

Véghelyi Balázs, százhalombattai író-költő, nem mellesleg zenész éveken keresztül kutatott legújabb Zene nélkül című kötetéhez, míg az végre megjelenik a könyvhétre az Üveghegy Kiadó gondozásában. A szerző a dalszövegek és a társadalom viszonyát járja körbe a népdalok korától napjainkig. A 18 órakor kezdődő könyvbemutató résztvevői az elsők között vehetik kezükbe a kiadványt.

A 2. Battai Könyvünnepre minden érdeklődőt nagy szeretettel és érdeklődéssel vár a Hamvas Béla Városi Könyvtár.