Van még
2017-05-15 - Egész éjszakás megabulival ünnepli ötvenedik születésnapját Lévai Hangyássy László, azaz Hangya május 26-án a Barba Negra Track-ben, Budapesten. A Százhalombattán nevelkedett basszusgitáros producer valamennyi fontos pályatársát, volt és jelenleg is aktív zenekarát fellépteti a koncerten.
A jubileumi esten kronológiai sorrendben éled újra a legendás Magazin és Sing-Sing a máig aktív battai alapító tagokkal - Csarnoki  Antival, Csordás Leventével -, majd jönnek Hangya következő bandái, hogy végül egy masszívabb Zorall koncert zárja és koronázza a nagyszínpadi programot. Ezt a kisszínpadon sokszínű akusztikus blokk követi – egyebek mellett Pop84-gyel, Sing-Singgel, és Hangya és énekelni fog.  

"Elrohant az idő, pedig még frissek az emlékeim azokról az évekről, amikor tizenévesen elkezdtünk zenélni Százhalombattán" – kezdte a beszélgetést a számos könnyűzenei elismeréssel rendelkező és közel harminc albumban érintett zenész-menedzser. Van mire visszatekintenie.

A nyolcvanas években, amikor szinte minden garázssoron működött egy zenekar, valószínűleg kevesen fogadtak volna arra, hogy a félig-meddig műkedvelő fiatalokból páran évtizedekre, sőt véglegesen a pályán maradnak. "Amikor átalakult a Magazin, a korán elvesztett Kun Peti kivételével szinte mindegyikünknek sikerült bepozícionálnia magát a könnyűzenei piacon. Azt szoktam mondani, hogy ez a battai levegőnek volt köszönhető." Adott volt a város, "két percre" a fővárostól, de mégiscsak kicsi, zárt közösségként, amelytől minden tekintetben jelentős támogatást kaptak a fiatal zenészek. "Nagyon sokat köszönhetünk Szép Pityunak, aki istápolt, támogatott, rendszeresen látogatott minket." A zenei könyvtáros koncerteket szervezett, a "művház" stúdiót és próbatermet biztosított az amatőr zenekaroknak. Amikor a Magazin 1987-ben megnyerte a Csillag születik tehetségkutató versenyt, egyszerre kinyílt a világ. Az együttes végigturnézta a Szovjetúniót és az NDK-t, lemezszerződést kaptak. Tagjai a mai napig hivatásos zenészek – igaz, más-más műfajban.

Hangya producerként is komoly karriert csinált. Lépésről lépésre épített fel egy komplex zenei vállalkozást, amelybe a hat aktív zenekar, az évi 200-250 koncert, a fesztivál- és egyéb rendezvényszervezés mellett a tehetséggondozás is belefér. "Azt csinálhatom, amit szeretek. A zene az életem, és ebből élek, de nem várom el, hogy máson múljon az anyagi boldogulásom. A Csepel Művek stúdiókomplexumban próbatermek kiadásával foglalkozunk, de az egyben zenei műhely is, ahonnan több sikeres zenekart tudtunk elindítani."

A Csepel Művek igazi családi vállalkozás, amelyben együtt dolgozik férj, feleség és a nagyobbik fiú. A 22 éves Bence gyakorlatilag a színpadon nőtt fel, és a H50 bulit is javarészt ő szervezi. Zeneművészeti főiskolára jár, a martonvásári zeneiskolában tanít és a Zorall Jolly Jokere.

A család több mint húsz éve lakik Csepelen, a Kis-Duna partján. Hangya a gyerekkori kenutúrákon szeretett bele a környékbe. Feleségével több, mint huszonöt éve élnek együtt. A Lévai előnév azonban nem a párjára, hanem a család származására utal. "Nagyapám már gyerekkoromban biztatott, hogy amint lehet, vegyem vissza a Lévai előnevet. Jó alkalomnak tűnt a kisebbik gyerekünk, Botond érkezése. Úgy gondoltam, ő már szülessen az eredeti, teljesebb családnévvel!"

Hangya érdekes momentumként említi, hogy annak idején Gál Zsuzsa, a százhalombattai jósnő azt jövendölte számára, nemcsak a zenében szerez majd világhírnevet. Sokáig fogalma sem volt, milyen egyéb tehetsége lehet még, de aztán az egyik kedves hobbija, az agártartás valóban nemzetközi elismerést hozott számára. Kutyája, Frakk kétszeres világ- és Európa-bajnok lett.  És ha már szabadidő: a motort mostanra motorcsónakra cserélte. Ezzel is beteljesült egy gyerekkori álom, amely a DESE kajak-kenu szakosztályában született: "Ha jól eveztek, kicsit vezethetitek a motorcsónakot."
Nem bánja az idő múlását, mivel sok jó dolgot élhetett meg, és nem hiszi, hogy bármitől is búcsúznia kellene. "Minden zenészkorosztálynak megvan a maga közönsége, amely eljár a koncertekre és igényli a szórakoztatást. Bőven van még feladatom."

"Felnőttkori álma", hogy újra Százhalombattán játszhasson. Igaz, 22 évesen elköltözött a városból, de szülei, testvére most is itt élnek, mint ahogy Csarnoki Anti is, akivel rövid időszak kivételével a mai napig munkakapcsolatban maradt. Több mint tíz éve lépett fel utoljára "itthon". Utána is próbálkozott bejutni a Battai Napok valamelyik színpadára, de a szervezőket nem sikerült meggyőznie. Nagyon bízik benne, hogy legközelebb nem utasítják majd vissza, és végre "játszhat az anyukájának".