Volt is, lesz is
2017-05-10 - Százhalombatta fontos vidéki műhely a magyar úszósport számára, és a jövőben is az lesz. Erről beszélt Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség januárban megválasztott elnöke tegnapi látogatása során.
A szövetség vezetőjét és Sós Csaba szövetségi kapitányt Vizi Csaba régióvezető, Katona István, a Százhalombattai VUK SE elnöke, Fekete László, a VSZK vezetője, valamint Vértesi Tamás edző fogadta a sportuszodában, ahonnan a Hall Of Fame-be, majd a Városi Strandra is átlátogattak.

Bienerth Gusztáv elmondta, hogy igyekszik minden fontosabb vidéki klubba eljutni, mert szeretné megismerni a létesítményeket, a fejlesztési elképzeléseket, az önkormányzattal való együttműködést, a "Minden gyerek tanuljon meg úszni" program működését, valamint az esetleges gondokat, nehézségeket is. A százhalombattai úszósport és a városban rendezett versenyek jó hírűek, az itteni kezdeményezések országos, nemzetközi hatásúak.

Hagyományosan nálunk rendezik a Matrica Kupa és a Szalai János nemzetközi versenyeket, és a megállapodás szerint a következő két novemberi rövidpályás országos bajnokságnak is városunk ad otthont. A folyatás nemcsak az itteni fogadókészségen múlik, hiszen az utóbbi években több helyen épültek az OB megrendezésére alkalmas uszodák. A MÚSZ-elnök erről úgy nyilatkozott: a hagyomány, a minőség és az infrastruktúra előnyt jelent Százhalombattának, de mostanra "már van mit versenyeztetni."
A Hall Of Fame beiktatási gála kapcsán azt mondta: fontosnak tartja, hogy ne merüljenek feledésbe a példaképek, és azon lesz, hogy folytatódjon a megkezdett hagyomány. A nyári vizes VB-ről úgy fogalmazott: óriási kitüntetés és lehetőség, tíz évre határozhatja meg a sportág fejlődését. Bízik a csodálatos létesítményekben, a Duna Arénában, Balatonfüredben és magában a Dunában is. Biztos abban, hogy az egyik legsikeresebb világbajnokság lesz a budapesti.

Vizi Csaba elmondta, hogy Grátz Benjamin személyében százhalombattai úszó is jogot szerzett a világversenyen való indulásra. A 4x200-as gyorsváltóban már biztos a helye. Nagyon jól úszott a hétvégi pozsonyi kvalifikációs versenyen, és a VB előtt már csak a Budapest Bajnokságon kell bizonyítania.

A MÚSZ éves szinten 14-15 millió forinttal járul hozzá a VUK úszószakosztályának működéséhez az eredmények függvényében, és pályázati alapon további támogatást nyújt bizonyos szakmai programokhoz, illetve az infrastruktúra fejlesztéséhez. Utóbbi nagyságrendje az elmúlt mintegy három évben tíz-tíz millió forint volt.