Nyolcadszor is nyolcvan
2017-04-12 - Nyolcadszor is sikeresen célba ért Soós Elek és csapata az Eötvös-emlékfutásból április 7-én.
A szülőkből, volt diákokból és sportkedvelőkből álló huszonöt fős csapat hajnali ötkor indult Dobogókőről és közel 80 kilométert tett meg Százhalombattáig. A teljes távot Kaló Szilvia, Soós Elek, Somogyi Zsolt, valamint Reiner Miklós és Szabó Zoltán tette meg a saját lábán. Futva és/vagy bringázva teljesítette a kilométereket Soós Dorka, Tari Virág, Titz Enikő és Georgiádesz Dóra. A futás felnőtt résztvevői voltak még: Rupics József, Pap Dóra, Pap Zoltán, Hegyi Bálint, Marosi László, Georgiádesz Gábor, Bocskor Imre, Szűcs József, Kovács Gábor, Szökő Attila, Berczi Norbert, Kaló Béla, Aleva Anita, Baranyi Zoltán, János Csaba és Kelemen Viktor.

Az emlékfutókat sem az eső, sem a szél, sem pedig a menet közben történt térdsérülés és biciklidefekt sem tántorította el a céljuktól. A városi sportparknál csatlakozott hozzájuk az Eötvös iskola diákserege, így több száz gyerek kíséretében szakíthatták át a célszalagot az intézmény udvarán, ahol ünnepléssel várták őket.

Soós Elek elmondta, hogy a futás végén átélt egy kis holtpontot, de a gyerekek megint "behúzták" őt a célba. Úgy érzi, a lelkesedésük évről évre erőt ad neki és társainak az induláshoz.

Az iskolában az egykori diák valódi példaképnek számít. Az idei emlékfutás előtt beszélgetett a gyerekekkel, az előző Eötvös-futásokat pedig paravánokon mutatták be az aulában. Idén először két perces élő kapcsolatot is létesítettek a futókkal és biciklizőkkel Skypon, az emlékfutás végén pedig meleg teával, frissítővel és étellel várták őket – mondta el Vértesi-Simó Erzsébet testneveléstanár. (HTV)