Nature Detectives Projekthét diákszemmel
2017-04-06 -
(2017. március 19-25.)

A Nature Detectives program keretén belül Bulgáriából,  Görögországból, Lengyelországból, Olaszországból, Szlovákiából,Spanyolországból és Romániából látogathattak el hozzánk, Magyarországra tanulók és tanáraik. Minden napra volt programunk, kirándulás Budapesten a várba és a Váci utcába, Szentendrére a Skanzenbe vagy Százhalombattán a Molba. Az egyik napi program Százhalombatta megcsodálása volt a magasból, a BKK tetejéről. A gyönyörű táj még az itt lakó fiatalokat is lenyűgözte. A projekt célja a környezet- és  természetvédelem, ennek keretében két 12.E-s fiú előadását hallgathattuk meg a napelemekről, majd felmászva a tetőre élőben is megtekinthettük őket.

A más országokból érkező diákok és tanárok megkóstolhatták az igazi magyar ételeket, többek között a gulyáslevest, a hortobágyi palacsintát és a parasztlángost is.

Ez az egy hét egy szuper lehetőség volt az angol nyelv gyakorlására, hiszen bármilyen szinten vagyunk, mindig tudunk tanulni valami újat.

A cserediákok sok, érdekes  eseményen vehettek részt, kiemelném a hétfői kézműves délutánt és a csütörtöki IDB által szervezett bulit, amit mindenki nagyon, nagyon, nagyon élvezett.

A cserediákprogram alatt mindenki sok új barátra tett szert, főleg így, hogy az iskola tanulói szállásolták el a diákokat. Reméljük, hogy az ide érkező diákok jól érezték magukat, és továbbra is ilyen jó kapcsolatban leszünk velük.

Köszönjük ezt az egy hetet, azt hiszem mindenki nevében mondhatom, hogy nagyon szuper volt!

(Szöveg: Gábriel Luca, fotók: Pogány Eszter, szerkesztette: Breznay Gáborné)