Elsötétült a főtér
2017-03-27 - Hatodik alkalommal szervezte meg a Föld Órája elnevezésű környezetvédelmi akciót a Hulladékkommandó Társadalmi Járőrszolgálat Százhalombattán március 25-én.
A világméretű kezdeményezéshez idén 184 ország önkéntesei csatlakoztak, hogy felhívják a figyelmet a klímaváltozás negatív hatásaira. Budapesten fejlámpás túrával tették emlékezetessé az estét a Normafánál, míg városunk főterén teamécsesekből alakították ki a Földgolyó európai részét. Este fél kilenctől fél tízig kialudtak a fények, hogy a civil aktivisták közösen "világítsanak rá": tenni kell valamit a Föld kizsákmányolása ellen.

A százhalombattai esemény szervezésében az Ifjúsági Műhely is részt vett. A főtéri díszfények kikapcsolása után a megjelentek együtt mondták el a Föld Órája esküt, amely arra világít rá, hogy mindenki tehet valamit a környezetszennyezés ellen.

A program során fiatal zenészek és táncosok is felléptek. A szervezők köszönetüket fejezték ki mindenkinek, aki akár az otthonában lekapcsolta a felesleges fényeket, berendezéseket, és külön köszönetüket fejezték ki Kőházi Attilának, Pusztaszegi Ákosnak, Bölecz Kristófnak, Mandic Milánnak, Boda Jánosnak, a SZVISE-B Cool Dance Team Sportegyesület tagjainak, Pupp Fanninak és Ábelnek, Krisztics Noéminek, Garamszegi Fanninak, Mészáros Dezsőnek, Kőműves Andrásnak, valamint Darázs Péternek és Ács Lászlónak. Jövőre is mindenkit várnak a Szent István térre.