A szakember az előző – vonzalomról, ismerkedésről és párválasztásról szóló – előadás összefoglalása után a környezeti hatásokra tért ki. Több pszichológusra hivatkozva elmondta, hogy manapság túl sok inger ér bennünket, amely az idegrendszer túlterheltségéhez és "jelenhedonista" életmód, látásmód kialakulásához vezethet. Aki így viselkedik, mindent azonnal, a legrövidebb úton akar elérni, megkapni. A reklámoknak is nagy szerepe van ebben, hiszen folyamatosan a különböző "hiányokra" hívják fel a figyelmet, amelyekre – a termékeladások növelése érdekében – azonnali megoldást kínálnak. Ez a mentalitás a párkapcsolatokra is rányomja a bélyegét. Választási és döntési helyzeteinkben nagy erővel bír a pillanatnyi jó, a feltűnő szépség és a szexuális vonzerő. A mellékhatás sem marad el: az erős ingerektől hamar "elfáradunk", ezért mielőbb újabb és újabb kell. Emiatt a párkapcsolataink is "fogyasztóivá" válhatnak.
Amikor valakit kiválasztunk magunknak, kettős szűrőt használunk. Az első választási szempontrendszer elsősorban – az előző előadáson is ismertetett – kollektív, tudattalan preferenciákkal van összefüggésben. A férfi sármja, rátermettsége, meggyőzőkészsége (önpiárja), illetve a nő szépsége, fiatalsága, egészsége, fittsége számít. Bereczkei Tamás evolúciós pszichológus szavaival "a szépség mindent visz." Ha az "esztétikai" szűrőn átment a potenciális partner, jöhet a második: a hosszú távú és minőségi feltételek rendszere. Sokan "benne vannak abban az idealizmusban, hogy a szépség és a vonzerő nem, csak a belső értékek számítanak." A felmérések szerint ez elsősorban az idősebb generációra jellemző, akiknél már nem szempont a gyerekvállalás, de ha az ismerkedés folyamán kimarad az első szűrő, akkor az később nagy valószínűséggel negatív hatással lesz a párkapcsolati hűségre.

A második szűrőben meghatározó, hogy hosszú távon hogyan jön ki egymással a négy temperamentumtípus. Helen Fischer kutatásaiban azt találta, hogy a "felfedezők" (szangvinikusak) és az "építők" (melankolikusak) inkább saját típusaikkal alkotnak jó egységet, az "irányítók" (flegmatikusak) és a "tárgyalók" (kolerikusak) viszont egymással. Bogdán Bence egy másik, "alfanőkkel" kapcsolatos kutatás eredményeit is idézte, amely szerint az "életképes, talpraesett, mások segítségre általában nem rászoruló hölgyek" nehezen találnak párt.

Ennek apropóján néhány – például az alfa és béta férfiakkal kapcsolatos – fogalmi zavar is tisztázásra került. Az úgynevezett alfahímeket gyakran összekeverik az arrogáns, saját sikereiket maximalizáló férfiakkal, akikből hiányzik a felelősségvállalás képessége, szexuálisan vonzóak, de hosszú távon nem tűnnek ígéretesnek. A béta férfiakat pedig nagyon gyakran és tévesen a "lúzerek" (vesztesek) kategóriájába sorolják, pedig általában megbízhatóan, csak nem annyira harsányan építgetik a karrierjüket, sőt jellemzően nagyobb erőforrásmegosztási hajlandóságról tanúskodnak a nők felé, mint a legtöbb alfa. A béta hímeket gyakran összekeverik az omegákkal, akik – szüleik házában – visszahúzódva élnek, például számítógépes játékokon "lövöldözve". Dr. Susann Rhodes pszichológus-kutató úgy véli, hogy mindenkiben van bizonyos mennyiségű alfa és bizonyos mennyiségű béta is, nem feltétlenül szorítják ki egymást a jellemvonások. Hosszú távon például egy magas alfa és közepes béta szintű nő jól működhet együtt egy magas béta és közepes alfaszinttel rendelkező férfival.

Mire is vágyik a nő, és mire a férfi? A nők vágyait leginkább az úgynevezett "integrated male" férfitípus közelíti meg, aki kellően rátermett, határozott, a nő rábízhatja magát, amiről már az udvarlási fázisban tanúbizonyságot tesz. Mindezek mellett a "bétás" karaktert is jól hozza, amikor kell, odaforduló, törődő és gondoskodó, az anyagiakon kívül az érzéseit is hajlandó megosztani a nővel. A férfiak "szupernője" kifejezetten csinos, szép arccal, szexuálisan vonzó külsővel és kedves, bájos "belsővel" rendelkezik (amitől a mai trend agilis, karriercentrikus nőképe nagyon távol áll).

Bogdán Bence kitért a párkapcsolatok minőségét meghatározó tényezőkre is, a korai kötődési mintákra és a leválásra. A korai tapasztalataink – milyen az ősbizalmunk és milyen volt a kapcsolatunk az édesanyánkkal – általában nyolcvan százalékos valószínűséggel előre vetítik, hogy milyen lesz a párunk felé tanúsított kötődésünk, bizalmunk. Az édesanyáról való leválás is döntő szerepű. Vannak nők, akik nem képesek elszakadni gyereküktől, és még (fiatal) felnőtt korában is rendezni akarják az életét. Az ilyen gyermekek nagy valószínűséggel kevésbé lesznek képesek döntéshozásra és felelősségvállalásra, valamint megnő annak veszélye, hogy gyerekként fognak funkcionálni párjuk mellett is. Ilyen szempontból szintén "gyermek" maradhat, vagy könnyen áldozattá, illetve agresszorrá válhat az elhanyagolt vagy bántalmazó kapcsolatban felnövő személy is.

Az előadás végén a résztvevők kiscsoportban, saját élményeik megosztásával vették sorra a kommunikációs és konfliktus-megoldási módszereket. Ilyen – előadás nélküli – csoportos beszélgetésre március 30-án, a háromtételes pszichológiai sorozat utolsó előadására "Határaink szülői szerepben (szülők és gyerekek viszonyai)" címmel április 20-án kerül sor a Hamvas Béla Városi Könyvtárban.