Gokart - Ez férfimunka volt
2017-02-17 - Bravúrosan mutatkozott be Kovács Zsombor, 14 éves százhalombattai gokart versenyző a felnőttek mezőnyében az év első, Winter Cup 2017 elnevezésű versenyén Valenciában, február 9-12-én.
A KMS Europe csapatának legfiatalabb tagja már az időmérőn nagyon jó sebességgel, pole pozíciót ment. A szombati selejtezőket így az első helyről kezdhette, az első futamon második, a másodikban pedig negyedik lett. Az utolsó selejtezőben a hirtelen jött eső nehezítette a versenyzők dolgát, Zsombor ezen huszadikként ért célba. Az összesítés után az elődöntőt a nyolcadik helyről kezdte, a nedves pályán esőgumival indult, és a tizenegyedik helyen intette le a kockás zászló. A döntőben kemény csatát vívott az élen haladó hat pilótával végig egy bolyt alkotva, végül a Rotax Max Senior kategória harmadik legjobbjaként állhatott dobogóra.