Felújítják a krízislakást
2017-02-02 - Nyolcszázötven ezer forintos támogatás gyűlt össze a Freedom újévi jótékonysági koncertjén a Gólyahír Egyesület javára Százhalombattán. A szervezők nevében Katona Tamás adta át az összeget Mórucz Lajosnénak, a civil szervezet vezetőjének február 1-jén a városházán.  Az egyesület a városban fenntartott krízislakás felújítására fogja költeni a pénzt.
Büszkeség a város számára, hogy nálunk jött létre az országos hatókörű egyesület, amelynek tiszteletre méltó munkájához különleges tudásra, felkészültségre, érzékenységre van szükség – mondta el az átadáson Sinka László alpolgármester. Négy évvel ezelőtt ő javasolta, hogy a Freedom egyre népszerűbb koncertjeit állítsák karitatív cél szolgálatába. Azóta minden évben egy-egy városi civil szervezet a rendezvények kedvezményezettje. Kiemelte azt is: az újévi hangversenyekre számos befolyásos személyiség érkezik a város határain túlról is, akik elviszik Százhalombatta jó hírét. Reményének adott hangot, hogy a koncerteket, amelyeket az önkormányzat továbbra is támogat, hamarosan az új, többfunkciós sportcsarnokban lehet majd megrendezni.
 
Katona Tamás szervező hangsúlyozta: arra törekednek, hogy zeneileg is évről évre különlegest, sokféle igényt kielégítőt nyújtsanak. A Freedom zenekar tagjai külföldön is egyre ismertebbek, ez teszi lehetővé a sztárvendégek szerepeltetését bármelyik formációjukkal. Nagyszerű érzés, hogy a közönség évről évre nagyobb összegű adakozással járul hozzá a rendezvény sikeréhez, de szervezőként talán még ennél is nagyobb öröm örömet okozni, bejelenteni, hogy mely szervezet a kedvezményezett. Nagyon jó érzés támogatni a Gólyahír életigenlő munkáját.

Mórucz Lajosné elmondta, hogy terveik szerint az egyesület százhalombattai krízislakását fogják felújítani az adományból. Kifestik a 2009-ben vásárolt ingatlant és korszerűsítik a világítását is, hogy nagyobb kényelmet biztosítsanak a kismamáknak, akik használják. A lakás évente körülbelül húsz titkolt terhesnek biztosít menedéket. Vannak, akik csak napokat, vannak, akik hónapokat töltenek ott a szülésig. Most például olyan hajléktalan anya is tartózkodik a lakásban, akik terhessége ötödik hónapjáig az utcán aludt.

A 2000-ben alapított Gólyahír eddig 835 újszülött nyílt örökbeadásában közreműködött és több mint 300 szülőanyának segített – kelengyével, anyaotthoni elhelyezéssel, tanácsadással – abban, hogy fel tudja vállalni nem tervezett gyermeke nevelését. Jelenleg 520 házaspár várakozik az egyesületnél arra, hogy örökbe fogadhasson, csak januárban 32-en jelentkeztek be. A civil szervezetnél egy négyórás adminisztrátor kivételével minden munkatárs önkéntesen tevékenykedik. Negyven készülékből álló telefonos flottán várják a krízishelyzetbe került kismamák hívásait az ország egész területén. Kapcsolatot tartanak az örökbefogadó családokkal is. Éves országos találkozóikon hat-hétszáz fős közösség gyűlik össze. A legközelebbit június elején rendezik meg a százhalombattai csónakházban.

Mórucz Lajosné kiemelte: nagyon jó érzés látni, ahogy felnőnek a Gólyahíres gyerekek. A legidősebb, akinek az örökbe adásában közreműködött, húsz éves és jogi egyetemre jár.