Kulics Tibit 1969 őszén ismertem meg. Ő volt a műszakvezetőm, amikor a Dunai Kőolajfinomító Propános Bitumenmentesítő Üzemébe helyeztek csőkemencefűtőnek.

Tibornál tanultam meg az üzem technológiáját és a kőolajfinomítás alapjait. Rá emlékezve most egy karácsonyi történetet mondok el.

1969 szentestéjén műszakban voltunk. Ezt megelőzően minden szentestét szüleimmel, nagyszüleimmel és testvéreimmel töltöttem, szerető családi körben. Éppen ezért ott, a szivattyúk, hőcserélők, tartályok és csőkemencék között fájdalmasan egyedül voltam. Mikor éjfél fele Tibi észrevette, hogy már órák óta nem mentem be a műszerterembe, körbejárta az üzemet és megtalált az egyik csőkemence mellett üldögélve. Behívott a tartózkodóba, leültünk egy asztalhoz és elővette az ennivalóját. Vágott nekem egy darab kolbászt kenyérrel és csendben eszegettünk egymással szemben. Hosszú idő telt el így, amely után megszólalt és mondott néhány kedves, bátorító, erőt adó mondatot.

Amíg élek, ezt az estét nem felejtem el. Tibor ilyen volt akkor és egész élete során. A szeretet, a másik ember megértése és segítése volt a legjellemzőbb vonása.

Azóta sokszor találkoztunk az általa alapított és vezetett porszóró üzemben. Azt láttam, hogy mindenkivel megértő, segítő- és szolgálatkész. Egész egyéniségéből sugárzott a szeretet. A másik ember türelmes meghallgatása, megértése és segítése volt jellemző rá.
Ilyen ember volt Kulics Tibor, aki most már egészen biztos a jó Istennél van, mert Isten a szeretet és magához veszi mindazokat, akiknek szívében szeretet van.

 

Gátai Tamás